Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

1. szám - ADATTÁR - Hegedűs Ferenc: Kultsár István szombathelyi évei

1778. őszén lesz Kultsár bencés novicius. Rendi névül a Farkas-t kapja. Az újoncévet Pannonhalmán tölti. 1779 őszétől 1782 őszéig a tihanyi apátság monostorában tanulja a bölcseletet. Tihanyi tartózkodásának érdekes emléke a keszthelyi Festetichkönyvtárban őrzött térkép. A térképen, amely Tihanyt és környékét ábrázolja, "Kultsár István Farkas" és az 1781. év olvasható. Tihanyból visszakerül Pannonhalmára a teológiára. Csak egy évet tölthet itt, mert 1783. novemberében megjelenik a császári rendelet, amely megszünteti a püspöki főiskolát és kolostori szemináriumokat. A pannonhalmi papnövendékeket a pozsonyi szeminárium generáléba rendeli József császár. Mielőtt tanulmányait befejezhetné, 1786-ban a kalapos király magát a bencés rendet is feloszlatja. Kultsár mint világi pap folytathatná tanulmányait, ő azonban visszatér a polgári világba. Tanultsága, neveltetése további pályájául a tanárit javallja. Tanári működését nevelősködéssel kezdi Hédervárott Vitzay Mihály gróf családjánál, az 1788/89. tanévet azonban már szülővárosa gimnáziumában tölti mint a második grammatikai osztály főnöke. Fizetése 400 Forint, állás azonban csak ideiglenes. Ezért 1789. nyarán végleges és magasabb állásért folyamodik. Ennek eredménye a szombathelyi kinevezés. Komáromból 1789. szeptember 7-én indul el új állomáshelyére, ahol kitűnő minősítést mutat fel. A minősítés szerint kötelességét híven és szorgalmasan teljesíti. Beszél magyarul, latinul, németül, érti a francia, olasz, görög és szláv nyelveket. Szombathelyen folytatja irodalmi tevékenységét. Már a következő évben megjelenik a szombathelyi Siess-nyomdában 48 lapos eposza: a B. Laudonnak Nándorfehérvári győzedelme. Már ebben az írásban megnyilatkozik a későbbi újságíró és lapszerkesztő: témaként aktuális politikai eseményt dolgoz fel: a török elleni háború egyik jelentős sikerét, Belgrádnak, vagy mint akkor írták, Nándorfehérvárnak a visszavételét. Csak hát a műfajban erősen mellényúl: eposzt próbál dagasztani az alig egy esztendő előtti eseményből, amelynek megörökítésére csak két alkalmas műfaj lenne: a történelmi tanulmány, avagy ennek kevésbé igényes, vulgáris változata: a riport. A faji mellényúlás erősen meg is bosszulja magát: az eposz mint költői alkotás nem sikerül, mint riport pedig elhihető erő nélküli. Stílusa nehéz, darabos, nyelve annyira lapos, hogy a Zrínyi-sorok ellenére is inkább prózának, mint versnek hat. A történeti vagy riporteri hitelét pedig a sok római mitológiai rekvizitum és istenség szerepeltetése veszi el. Reménytelenné teszi a vállalkozást már maga az is, hogy az eposz hőse egy 73 éves osztrák táborszernagy. Mi lett volna hősi, csodálnivaló, magával ragadó már akkor is egy podegrás osztrák generálisban? Még akkor is, ha Kultsár az invokációban magához Jupiterhez méri. így bizonyos vakvágányra siklik nemcsak az eposz, hanem Kultsár egész költői ambíciója is. Bucsut is mond a költészetnek, csak Pray György, a nagy jezsuita történetíró halála ihleti még egyetlen-egyszer ódára 1801ben. Van, aki arról is tud, hogy Kultsár színpadi jeleneteket is ír a tanuló ifjúság számára. Ezek a jelenetek állítólag a tanulók előadásában a gimnázium ünnepélyein kerülnek színre. Sajnos, nemcsak a jelenetek nem maradtak rá az utókorra, hanem a reájuk vonatkozó részletesebb adatok sem. * • 50