Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

1. szám - Tilkovszky Lóránt: Kiss János nyugalmazott altábornagy tanulmánya Magyarország honvédelmi helyzetéről 1942. novemberében

már a polgári életben. Mert hiszen elkeseredett, fizikailag és szellemileg elhanyagolt emberből a hadsereg sem faraghat hazaszerető, önfeláldozó, bátor, értelmes katonát. Önkéntelenül kínálkozott az összehasonlítás a német állapotokkal! így megszületett a lelkekben a bizalmatlanság a kormányzattal, az elégedetlenség a közállapotokkal szemben. 1938! A német véderő megindult, hogy kiharcolja a német nép jogait. Csehország feloszlásban! Ütött az óra a magyar integritás számára. Szomorúsággal és szégyenkezve kell megállapítani: a m.kir. honvédség nincsen harcrakész állapotban. Külpolitikánknak nincsen súlya, csak diplomatáival harcolhat, akik mögött azonban nincsen megfelelő fegyveres erő: így szavuknak vajmi kevés a súlya! Ebben a helyzetben senki sem vállalja a kezdeményezés vakmerő lépését. S így el kell tűrnünk, sőt meg kell köszönnünk, hogy hazánk elszakított területeinek egy részét alamizsnaként kapjuk vissza. Ez a magyar önérzet arculcsapása! így cselekvési szabadságunkat elveszítve, a Németbirodalom kegyeire bíztuk magunkat. Mindennek logikus következményeit mindnyájan átéltük, és ez mindenki élénk emlékezetében van. A következmények egész súlyát ma már érezzük, a még nagyobb válságok ideje jönni fog. Ezen események kezdetekor megindul végre a honvédség fejlesztése. A rendelkezésre bocsájtott anyagi eszközök szegényesek. így hát csak toldozás-foldozás történik, komoly korszerűsítésről, egyenesvonalú céltudatos szervezőmunkáról beszélni nem lehet. De a sajtó és rádiópropaganda nem hagyja magát: kitűnően és korszerűen felszerelt, kiválóan képzett honvédségről fecseg. Ez már bosszantó! A fent vázolt események, nemkülönben a fényes német katonai sikerek nyugaton, a Balkánon, majd keleten, a hivatásos tiszti kar széles rétegében azt a meggyőződést érlelték, hogy saját erőnkre támaszkodva képtelenek vagyunk nemzeti céljaink megvalósítására. Ezért csatlakoznunk kell fenntartás nélkül a Németbirodalomhoz, és önállóságunk, függetlenségünk bizonyos korlátozását is el kell tűrnünk. A sokszor hangoztatott magyar-német sorsközösséggel és bajtársiassággal azonban sehogy sem lehetett összeegyeztetni a hivatalos és nem hivatalos Németbirodalomnak azon magatartását, melyet velünk szemben tanúsított az országrészek visszacsatolásánál. Igaz, a politikában érzelmi szempontok kizárólagosságot nem igényelhetnek, - hogy az értelem vagy az érzelem gyakorol-e nagyobb befolyást népek sorsára, e fölött lehet vitatkozni, bizonyos azonban, hogy olyan érzelmi szempontokat, melyek az erkölcsben és az egyenlő jogban gyökereznek, figyelmen kívül hagyni nem szabad. Ez azonban megtörtént! Sokan rádöbbentek, hogy erő és akarat nélkül a hatalmasan felfelé lendülő német erő játékszerévé süllyedünk, hogy a porosz-német szellem a magyar nép elsorvasztására vezet; felismerték a veszélyt, mely a magyarságot létében fenyegeti, és azt is, hogy egyedül vagyunk, és mindenekelőtt saját erőnkre kell támaszkodnunk. E felismerésben sokan kijózanodtak, és felszámolták magukban a porosz-német szellemiséget. Akik továbbra is kitartanak az idegen szellemiség mellett, azokban talán feléledt az eddig vérükben szunnyadó faji ösztön. Ezt is meg lehet érteni! De a magyar nemzet jelenlegi súlyos helyzetében vezetőállást nem tölthetnek be. Összegezem: Tiszta, önzetlen hazafiság indította el a hivatásos tiszt lelkében ezt a folyamatot. Ez tagadhatatlanul veszélyt is rejt magában. A veszély megelőzésének orvossága: Céltudatos, erélyes és nemeslelkű legfelsőbb vezetés mellett ki kell elégíteni 17