Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Pethő Gyula: Mesterházy Sándor: Kemenesmihályfa, Kemenessömjén, Sömjénmihályfa múltjából

zsenyi-család, Berzsenyi Dániel) jelzik a fejezeteket, s egyben a falu históriájának jellegzetességeit. A harmadik rész, a közigazgatásilag egyesített Sömjénmihályfa fontosabb adatait, eseményeit vázolja fel. (Kereskedelem, oktatás, iparosok, egyesületek, termelőszövetkezet, dűlőnevek, hatóságok, intézmények dolgozói; a zsidóság története és 1944-es tragédiája, temetők, emlékművek, stb.) A könyv mellékletében térkép, s a két faluról közel 40 fénykép őrzi az emlékezet számára a nevezetes, a fontos —vagy olykor csak érdekes— eseményeket. Azzal kezdtük a bemutatást, hogy tűnődésre és vitára is késztető munka. Különösen érvényes ez akkor, ha tartalmát-módszerét nem csupán regisztrálni, de elemezni is akarjuk. Ma, amikor az emberek szorító gondokkal birkóznak, egyre kevesebb indíttatást éreznek múltjuk kutatása, megismerése iránt. (Leszámítva néhány "családi" kutatást.) Éppen ezért kell örömmel üdvözölni és fogadni minden olyan törekvést, amely a napi gondok mellett az emberi élet —múlt, jelen és a benne foglalt jövendő — teljesebbé tételét segíti kialakítani. Mesterházy Sándor Cicero olyan mondatát választotta mottóul, amelyet ma szinte mindenki ismer: "História est magistra vitae." Elgondolkozhatunk: vajon valóban tanultunk-e a történelemből, az élet tanítómesterétől?! Félő, hogy keveset... Ennek egyik oka az a lehangoló tény, hogy csak általánosan ismertük meg népünk történetét (már amit megismertünk), ám szűkebb hazánk, falunk, városunk történelmét még annyira sem. Ezért persze nem csak az állampolgár marasztalható el, hiszen alig van olyan feldolgozás, amelyből egy-egy település története élvezetes formában megismerhető lenne. Ma pedig igen kevés a hajlandóság —és a lehetőség— történet, krónika stb. írására, jóllehet, valóban történelmi időket élünk. Nos, ezért is jó érzés a két falu történetét tárgyaló művet kézbevenni, elolvasni, hiszen példát ad arra, hogy a szülőföld megismerése, a hazaszeretet nem csak kívánalom, hanem valóság! Nagy érdeme a könyvnek a hitelesség, amelyet szívós kutatómunkával, számtalan forrás tanulmányozásával teremtett meg a szerző. Mindezeket saját élményei, s a falvak lakóinak emlékezete segítségével teszi színesebbé, olvasmányosabbá. Minden sorából árad a humánum, a múlt s az emberek szeretetére, tiszteletére való szelíd, de határozott ösztönzés. Szokatlan módszert alkalmaz: a falvak történetének egyes szakaszainál előbb az országos eseményekről (történet, személyek, törvények, stb.) beszél, úgyszólván kis magyar történetet ír, s csak azután tér át az adott kor helyi részletezésére. Ezt a módszert persze lehet vitatni, hiszen esetleg ismétlésnek, netán oda nem illőnek hat — sőt talán csapongásnak is látszik. Mégis úgy érezzük, nem felesleges ez a kitekintés, különösen akkor, ha végiggondoljuk, milyen eltérő, sőt hiányos a mai lakosságnak előbbiekben említett történelmi, ill. magyarságismerete. Szigorúan szakmai szempontból vizsgálva a kötetet, alighanem rövidebbre is lehetett volna fogni ezt az "ismeretterjesztést". A mű szerkezete —sajnos— eklektikus. Úgy is fogalmazhatnánk: hiányzik a célratörő szerkesztői munka. (Jószerivel csak az időrendre épít.) Ami a források felhasználását illeti, pontosabb és "közlékenyebb" is lehetne. A szövegben közölt lelőhelyek, források rövidítései sok helyen 90