Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1991. (Szombathely, 1991)

2. szám - Dobri Mária: Rájnis Józsefre emlékezünk - 250 éve született a "kőszegi poéta"

mikor, most különböztessétek magatokat a tudatlan községtől, a melly (tudom) tsömör -nélkül nem ízlelheti e szokatlan-rendbe-szedett verseimet, tsak azért is hogy szokatlanok ... Tudjátok, hogy nem mind jó, a mi régi: nem mind rossz az, a mi szokatlan ... Noszsza tehát! siess könyvetském! járjad-meg a Magyar világot; elég dolgod vagyon! ... Hogyha peniglen imitt-amott egy szőr-hasogató Zóilusra akadsz, tsak azt mondjad nevemmel:... Görtset kereshetsz bennem; ha erős a fogad meg-is-rághatod. De jobb ám néked író-tolladat rágván, vagy avval fogaidat tisztogatván e gondolatban foglalatoskodnod: hogy bennem a Feddő-versek-is szépen folynak."

5 A jezsuita rend feloszlatása után Győrben telepedett le, ahol hitszónokként, a királyi akadémia tanáraként, majd mint a jezsuita templom gondnoka kereste meg csekélyke nyugdíjához a pótlást. Annak ellenére, hogy hazaszeretete sokszor külsőségekben is megnyilvánult —magyaros papi ruhában járt, haragudott a német szokás szerint állandóan köszöntgetőkre, s nem viszonozta a köszöntést — a város szerette és tisztelte. Győri tartózkodása alatt néhány alkalmi verset is írt, köztük azt a dallamos, szép "Pásztori dal"-t, amellyel Szily János nagyprépostot, a későbbi szombathelyi püspököt köszöntötte, "midőn püspöki méltóságra emeltetett." Az óda allegóriában beszéli el a hívek tanakodását, vájjon kit szemelt ki a gondviselés számukra főpásztorul. Maga a költő is egyszerű juhász képét öltve mondja el vágyait, s a szellőre bízza, hogy elvigye Pánhoz, a pásztorok fejedelméhez a kívánságot, hogy milyen főpásztort is szeretnének: "Kért egy ilfyent, más amolfyant, Ez keményt, amaz szelídet: Jó szelídet a juhoknak, Jó keményt a farkasoknak; Volt, kinek szerényke tetszettÉnnek úri, nyájas annak; Jámbor egynek, másnak elmés. Vaj ki lelhet illy személyt? Bezzeg Isten ki-találá, Bezzeg e'hez nints egyenlő Böltseség e' tág mezőken! Tirzis érdemes Személyét Úri bottal, és süveggel, S köntösével tzimerezvén, Pásztoroknak azt felelte, ímhol! a kit kértetek '* Jellemző, hogy mennyire követi a kor divatját — amelyben többet énekeltek a pásztorórák szépségeiről, mint magáról a szerelemről, ahol a költemények állandó szereplője a bájos, egyszerű pásztorlányka, a bánatosan furulyázó pásztor. Rájnis sem tudja magát a kor hatása alól kivonni, ezért írja az ódáról Gyulai Pál: "Feltűnő, hogy egy ilyen, katolikus pap beiktatására rendezett ünnepélynél hasonlatait a szer-