Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1990. (Szombathely, 1990)

ADATTÁR - Takáts Géza: Ami egy gyártörténetből kimaradt

köszönettel eltette aktatáskájába, majd elköszönt. - "Na menjünk most már mi is haza" - mondja Wilheim Béla és be akarja zárni íróasztala fiókjait Igen ám, de nincs a kulcscsomó. Kinyitja az egyik fiókot: üres, kinyitja a másodikat: üres és így végig, minden egyes fiókjából Görbe János kiemelte az iratokat, a kulcsokkal egyetemben ezeket is magával vitte! Mondanom sem kell talán, hogy Wilheim Béla nem érezte magát valami jól. (Akkoriban ugyanis az "átkozott imperialisták" elleni védekezésül munkaidő végeztével mindent, még az írógépeket is el kellett zárni, egy darabka üres papíros sem maradhatott az íróasztalokon.) Görbe János három nap múlva jött vissza és a már jól ismert kaján vigyorával az arcán eképpen adta vissza Wilheimnek a dolgokat: "Wilheim elvtárs, hol volt az ébersége? Tudja, hogy ezért én magát elvitethettem volna ?" Hát ilyen alak volt az SZMT akkori titkára. Hogy 1956 után hová merre került el, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy itt Kőszegen mindenki fellélegzett "eltűnése" hírére. * * * Kedves színfoltja volt mintegy 15 éven keresztül a gyár életének a helybeli Jurisics Miklós Gimnázium diákjainak fiatalságot, vidámságot, egyszersmind a szakma iránt őszinte érdeklődést tanúsító "serege". Kezdetben, az iskola igazgatójának engedélyével a délutáni órákban önkéntességi alapon vettek részt üzemi gyakorlaton a diákok, tehát az un. 5+1 oktatási rendszere itt valósult meg először az országban. Általános tagozatként az ide járó diákok a négy év alatt - különösen azok, akikben megfelelő ambíció, rátermettség is volt - igen jó textilipari szakmunkásokká váltak. Az üzem dolgozói is igen nagy odaadással és szeretettel segítették őket. A megfelelő elméleti (anyagismeret, technológia, laboratóriumi munka, stb. ) órákat követő gyakorlati munka (szövés, csévélés, cérnázás, kikészítés, stb.) nem egy diáknak tette lehetővé, hogy érettségi után, ha nem tanult tovább és más munkahelyet nem talált (volt olyan is, aki nem is keresett), itt találta meg a jövőjét. Ma is dolgoznak közülük még néhányan, de olyan is van, aki itt dolgozva magánúton tanult, képezte magát felsőbb fokra és jelenleg középvezetői munkakörben tagja a gyári kollektívának. A diákokat, az egyes osztályokat kísérő tanárok is általában nagy érdeklődést mutattak az itt folyó munka iránt. Ha egyedi példa is, de mindenképpen tanulságos Könyves Tóth Kálmán tanár úr - a diákok kedves Buci bácsija - esete, akinek annyira megtetszett a textilszakma, hogy levelező úton elvégezte a textiltechnikumot a győri iskolában. Ha ennek az oktatási rendszernek nem is voltak meg a kimondottan tantárgyszerű feltételei, hiszen ezt célt szolgáló tankönyvek sem igen voltak, a munkára nevelésnek mégis komoly tapasztalatait teremtette meg, arról nem is beszélve, hogy a kétkezi munkás iránti megbecsülést, tiszteletet is táplálta: jó néhány fiatal itt látta meg dolgozni a tulajdon édesapját, édesanyját, netán testvérét, sőt nagyanyját is! * * * Nagy László, a volt kőszegi Gyógypedagógiai Intézet egykori igazgatója 1959-ben az NDK-ban járt egy szakmai tanácskozáson, amelyen a résztvevőket elvitték Weimarba is. Itt tudta meg Nagy László, hogy Liszt Ferenc születésének 150. évfordulójára, 1961-re a weimariak fel kívánják újítani a nagy magyar zeneszerző egykori lakását, mely ma múzeum. A felújítás során kicserélésre szorulna az a magyaros mintájú drapéria is, melyet Liszt annak idején a magyar nemzet ajándékaként kapott. Pana74