Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1990. (Szombathely, 1990)

ADATTÁR - Hodászi Ede: Szentgotthárd gimnáziumának kapcsolata egykori diákjaival

mas tanulásra kell a gimnáziumnak nevelni. Ehhez párosulni kell az egyéni törekvés­nek is. Az öreg diákok szívesen látogatják volt iskolájukat. Az iskola vendégkönyvéből nyomon követhető a találkozó és a résztvevők száma. Az élők 75 %-a itt van a találkozókon. S a legmeghatóbbak az "öregek" találkozói /40,45,50 éves találkozók/, ahol a találkozás öröme a résztvevőket könnyekre fakasztja. A találkozók megszerve­zése sok fáradsággal, gonddal jár, de a találkozás öröme mindent kárpótol. Minden találkozónak más a hangulata, de egy találkozón belül is az osztályfőnöki óra, a temetői koszorúzás komolysága után a fehér asztal mellett oldódnak fel a feszültsé­gek. Az amit elmondanak természetesen más a 40-50 éves találkozókon, és más más a 10-20 éveseken. Míg az előzőkön egy egész életút sikerei vagy nehézségei szerepel­nek, a fiatalabbak a továbbtanulásról, családalapításról szólnak inkább. Iskolánk nagy örömére szolgál, hogy túlnyomó többségben pozitív életútról számolnak be a tanulók. A köszönet szava szól a segítő szándékért, a szilárd ismeretek megkövetelé­séért, az emberséges magatartásért. Viszont nem tudom elhallgatni, hogy sokan szólnak a válásról, első házasságuk rossz tapasztalatáról. Külön kell szólni a külföld­ről ez alkalomra hazatérőkről. Ausztráliából, USA-ból, Angliából, NSZK-ból és Ausztriából jönnek. Vannak olyanok akik 1945-ben, 1956-ban önként hagyták el a szülőföldet, de olyanok is, akiket kitelepítettek. 1956 végén a gimnázium közel 100 tanulója távozott nyugatra szüleivel, vagy egyedül. Általános tapasztalat az, hogy az ízes magyar nyelven töretlen magyarság-tudatról adnak számot, csak elvétve fordul elő az anyagi helyzetük kihívó emlegetése. Általános a köszönet azért, hogy mód van a hazatérésre, a határokon gyors és zaklatásmentes az útlevélkezelés. Külön is szeret­ném említeni az 1939-ben érettségizett osztály ragaszkodását, akik Vörösmarty Mi­hály domborművei ajándékozták meg az iskolát. A fő adakozó Szabó Zoltán, USA­ban élő öreg diák volt, de minden osztálytárs hozzájárult a költségekhez. Hagyo­mánnyá vált, hogy Vörösmarty-napkor és a találkozok osztályfőnöki órája után a diákok szalagfelkötéssel tisztelegnek a névadó emléke előtt. Az is szép példája az osztálytársak összetartozásának, hogy elhunyt tanáraik és osztálytársaik sírját felke­resik. Bár egyedi eset, de megérdemli az említést. Józsa Sándor 1935-ben érettségizett diák, ma már többszörös apa és nagyapa tartja rendben egykori osztályfőnöke Dr. Fejes Zoltán sírját. A temetők felkeresése mellett általános igénye az egykori diákoknak a város új létesítményeinek megtekintése is. A városalapító III. Béla király szobrát, melyet Gömbös László, iskolánk egykori tanulója alkotott. Örömmel tapasztalják Szent­gotthárd fejlődését, főleg a távolról jövők csodálják a magtártemplomból kialakított színház épületét, az új általános iskolát és tornacsarnokot, az új lakótelepeket. Szo­morúak viszont, hogy a gimnázium épületének kopottsága és belső korszerűtlensége kirí a többi közül. A II. világháború előtt érettségizettek felkeresik a apátsági templomot, az ország egyik legszebb és legnagyobb barokk templomát, keresik a diákmisék, az évnyitók Veni Sancte és az évzáró Te deum áhítatát. A gimnázium mindig nagy gondot fordított a tablók megőrzésére, ápolására. A tabló dísze az érettségi találkozóknak. Megható, hogy néhány osztály tablóját lefény­képezteti emlékül, pótolja a hiányzó képeket. Demjén Attila által festett két tablóról már korábban szóltam. Minden tablóra büszkék vagyunk, de különösen azokra, me­lyeket a háború viszontagságai ellenére sikerült az utókornak megőriznünk. Az alapí­62

Next

/
Thumbnails
Contents