Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1990. (Szombathely, 1990)

Boriska István: A hűség és a lelkierő óriása: Mikes Kelemen (1690-1761)

anyjával együtt katolikus hitre kényszerült, hogy felvételt nyerhessen a kolozsvári jezsuita kollégiumba. Ekkor már nagy veszteségeket könyvelhetett el: elvesztette apját, addig beleplántált hitét és szűkebb háromszéki hazáját. Viszonylag egészségesen került ki ezekből. Hogy így lehetett, azt abból tudjuk, hogy atyai nagybátyja, az 1704-ben Rákóczi hűségre tért háromszéki főkapitány, gróf Mikes Mihály javaslatára elhagyta a kollégium utolsó, retorikai osztályát, hogy Rákóczi belső inasává szegődjön. Ez 1707-ben történt. Ifjúkori szép olajportréját is ennek köszönhette. Az udvari környezetnek, a fejedelem közelének. Csak éppen az adott udvari képíró kilétét nem ismerjük. Ekkor még nem sejthette, hogy többre kötelezte el magát a meggyőződésénél. Mert egy ember élete azért mégiscsak több, mint egy ügy személyhez kötött szolgálata. Még akkor is, ha az a személy, maga II. Rákóczi Ferenc fejedelem. Szó sincs arról, hogy meg akarnók ezzel akár Rákóczi, akár Mikes emlékét sérteni. Csupán arra szeretnék utalni, hogy a Mikessors nem esett egészen egybe sem az üggyel, sem a fejedelem akaratával. Éppen arra célzok, hogy vállalása ennek tudatában még nagyobb volt. Leveleit olvasva úgy érzem, hogy Mikest inkább az a fajta hűség vitte Danckától /Gdansktól/ a franciaországi Grosbois-ig, majd innen a törökországi Rodostóig /lekirdag/, amely az alattvalót és az uraság személyes szolgálatába szegődőt kötötte volt az akkori magyar viszonyok között urához. Szeretném, ha nem idealizálnánk túl ezt a viszonyt annál, mint ami volt. Hiszen ezt maga Mikes úgyis megtette. De az irodalomtörténet is. Az egész száműzetésről, a róla írott "törökországi levelekről" tudjuk, hogy ez Rákóczi száműzetése volt, azaz a fejedelem fönntartotta igény száműzetése, hogy visszatérését minden európai hatalom ekként fogja elismerni. Nem így történt. A magyar függetlenségi igény, Erdély fejedelmének az európai békébe való bevétele azonban a rastatti béke kihirdetésekor, 1714-ben már reménytelenné vált. Ekkor jutott tudomására a fejedelemnek is az itthoni összeesküvés híre, 36 tisztjének kivégzése, illetve börtönbevetése, de a vele rokonszenvező "lőcsei fehérasszony", Korponay Jánosné pöre és kivégzése is. Nem tudom, mit érezhetett Rákóczi három apródja 1712. november elején, amikor a "Szent György" nevű vászonszállító vitorláshajó fedélzetén Danckából Franciaországba menekültek. Mikes mindenesetre abban a reményben indult már Lengyelországba is, hogy hamarosan visszatérhet. A három apród Kisfaludy Boldizsár, Mikes Kelemen és Szathmári Király Ádám közül a nevezetes utrechti és rastatti béke megkötése, azaz Rákóczi fejedelmi jogainak diplomáciai elutasítása után már csak Mikes maradt a fejedelemmel. Kisfaludy belépett Bercsényi László francia huszárezredébe, Szathmári Király viszont kegyelmet kapott és hazatérve visszavonulásra kényszerült. Mikes maradt. Részben, mert bízott abba még, hogy hazatérhet: "A' bizonyos, hogy olyan reménység alatt jöttünk ide, hogy hadakozás által menjünk bé hazánkba... De ha az Isten a hadakozásról való reménységünket meggátolta, imádjuk másfelől az ő hozzánk való jóságát" - írta Mikes egy nappal azután, hogy III. Károly és III. Ahmed biztosai között Pozsarevácon megkezdődtek a béketárgyalások (Törökországi levelek, Drinápoly, 1718. jún. 6., Bp. 1978.26.o.). Mikesnek tehát arra az eshetőségre is megvolt a válasza, ha Pozserovácon a Habsburg és török fél a fejük fölött meghiúsítja a törökországi menekülés célját, a fegyverrel való visszatérés utolsó reményét. Bármilyen különös, de ebben a magatartásban szinte szó szerint érhető tetten Mikes predestinációs magatartása: "Mert az Isten azt szereti, hogy fussunk az ő akaratján ..." 2