Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - ADATTÁR - Szerdahelyi Pál: A körmendi és a muravidéki szlovén evangélikusok kapcsolatának története

nehéz idők következtek, amikor Magyarország hadat üzent 1941-tíen Jugoszláviának. De ezekben a nehéz időkben is megmutatkoztak az összetartozás jelei, hogy a határok sem választhatnak el bennünket véglegesen. Két példát említek ezekből az időkből. Az egyik az az esemény, amikor a körmendi gyülekezet asszonyainak egy csoportja meglátogatta a muraszombati gyülekezetet, és ott igen szívélyes fogadtatásban részesültek. A másik pedig személyes élményem, amikor egy szép nyári vasárnapon 1942. július 27-én meglátogattam a bodóhegyi (bodonci) gyülekezetet, mely Muraszombat közelében, gyönyörű természeti környezetben található, s ott meleg, testvéri szívek fogadtak, igen nagy szeretettel! A második világháború után, az ötvenes években, sajnos, újra farkasszemet nézett egymással a két ország hivatalos politikája, de a szívek mélyén ott is, itt is tovább élt a testvéri szeretet, amely összekötötte a muravidéki és a körmendi evangélikusokat. Ami pedig jelen kapcsolatainkat illeti, örömmel tölt el az a tudat, hogy a sok évszázados összekötő szálak igen erősnek bizonyultak, és kiállták a történelmi próbát, a több mint fél évszázados szétszakítottságot is, és a nyolcvanas évek elején újra megfoghattuk egymás kezét. A körmendi és muravidéki evangélikus lelkészek és gyülekezeti tagok között rendszeressé váltak a baráti találkozások. „Hivatalos szintre" pedig akkor emelkedtek a megújult kapcsolataink, amikor 1986. szeptember 21-én a körmendi gyülekezet szép ünnepére, a gyülekezet két filiájában létesült új imaháznak, illetve újonnan berendezett imateremnek a megáldási "ünnepére meghívtuk a muraszombati, a bodóhegyi, a péterhegyi és a hodosi evangélikus gyülekezetek képviselőit is, hogy együtt ünnepeljünk a magyar és az Ausztriából, Burgenland több gyülekezetéből meghívott osztrák evangélikusokkal. Ezen az országhatármenti, hármas, magyar—szlovén—osztrák találkozón jó volt megfogni egymás kezét, és ekkor tapasztalhattuk meg azt a jóleső érzést, hogy a határok most már nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket! Reméljük, hosszú évszázadokra! A történelmi gyökerek tehát élnek, szétszakíthatatlanoknak bizonyultak. S a két gyülekezet többévszázados megértése, testvéri kapcsolata a legjobb biztosítéka annak, hogy a mai szétszakított világban is be tudja tölteni hídépítő, összekötő szerepét. S ez kapcsolataink előremutató, jövő perspektívája is! JEGYZETEK 1. E téma feldolgozására egy epitáfium és egy levél késztetett. A körmendi evang. templom déli falába be van építve — kívülről, a templomkert felől — két epitáfium, egyik a gyülekezet volt nagynevű lelkészének, Andreas von Cancriny seniornak emlékét örökíti meg, német nyelven, a másik epitáfium latin nyelvű és régibb az előzőnél: Gombocz Miklós, a gyülekezet egykori hírneves lelkészének állít emléket. Mindkét epitáfium felkeltette érdeklődésemet, s elhatároztam, hogy megpróbálom kikutatni Cancriny és Gombocz munkásságát: mivel érdemelték ki az epitáfiumot. Hogy aztán Gombocz Miklóst választottam elsőként kutatásom tárgyává, ahhoz a döntő lökést egy levél adta. A szlovén evangélikusok lapjának, az „Evangelicanski List"-nek a főszerkesztője, Ludvik Josar lelkész 1982. júl. 24-én írt levelében két kéréssel fordult hozzám: „Található-e a körmendi evang. egyházközség levéltárában valamilyen adat Temlin Györgyről, aki a 18. század első felében élt Körmenden, és aki gyűjtötte a muravidéki szlovének nyelvén megjelenő könyveket. Nem tudni, hogy Temlin Körmenden lelkészkedett, vagy mint evang. polgár élt ott. Érdekes volna halotti könyv alapján megállapítani elhalálozásának évét is." S a másik kérése: „Állítólag a körmendi ev. templom oldalába be van falazva Gombocz Miklós sírköve. Mivel Gombocz 50