Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - ADATTÁR - Kuntár Lajos: Valós és emlékképek szülőfalumról

minket annak idején úgy neveltek otthon és az iskolában, hogy az utcán minden idősnek köszönjünk, még akkor is, ha nem falubéliek, meglep a jelenség. Hangosan dobogó szívvel állok meg volt iskolám előtt. Hat éven át koptattam udvarát, termeit, padjait. Felidézem tanítóimat, a dús szemöldökű Brezovszky Mária jóságos arcát, a cvikkeres László Emil szikár alakját: tudást szerző utam első egyengetőit. Soha nem múló hálával őrzöm mindkettőjük emlékét. A tanítónő sírját esetenként fel is keresem, ő ugyanis azok között maradt, akiket évek során át tanított betűvetésre, olvasásra. László Emil igazgató megbántódva hagyta el a falut. Az I. világháborúban kapott kitüntetésével járó „vitéz" jelző a neve előtt sok kellemetlenségnek lett okozója az ötvenes években. Az érdemeit nem tették mérlegre. Dehát ezekben az években ez nem volt gyakorlat.. . Az iskola mögötti temetőt a múlt század végén nyitották meg. Azután, hogy 1865-ben itt építették fel az új iskolát. A kántortanítói javadalmazáshoz tartozó valamikori „mesterkert"-ben, a temető szomszédságában áll Csörötnek legújabb nevezetessége: az 1986-ban felszentelt modern temploma. A lakosság áldozatvállalására számítva teremtette meg az építés alapját Takács Gyula plébános. Az ő szervező erejének, teremtő energiájának köszönhető, hogy szülőfalumban, — előzőleg kudarccal végződött kísérlet után —, megvalósult a lakosság régi vágya, hogy saját templomában élhessen vallásos lelkületének. A kerítéssel körülvett temető sarkában két márvány oszlop magasodik. Véletlen lehet, mégis jelképes, hogy a falu két gazdag kocsmárosának, Dömötör Józsefnek és Reithoffer Jánosnak a nevét örökítik. A fiatalok már nem tudhatják kiknek a földi maradványai pihennek itt a Hársasaljában, pedig e két ember tevékeny részesei, bizonyos mértékben befolyásolói is voltak a falu társadalmi, gazdasági életének. Mindketten idegenből jöttek a faluba, gazdagodtak meg, s maradtak itt véglegesen. Azt szokták mondani, hogy a temetők az élők lelkületét tükrözik. Csörötnek temetője hivalkodásmentes, gondozott. A sírok többségén — a kánikula ellenére — élő virág virít. Látszik, hogy rendszeresen öntözik őket. Édesanyám és négy testvéremen kívül több közeli rokonom pihen itt. Az anyai nagyszüleim is, de közülük csak az „öregapámat" ismertem. Élete utolsó éveit nálunk töltötte. Azt szerettem, hogy esténként sokat mesélt, de azt nem, hogy állandóan imádkoztatott. Édesanyám is nagyon vallásos volt. Egyszerű sírkövére ezért öntettünk Mária szobrot. A valóságban és az emlékeimben gyakran időzöm szeretteim sírjánál. A bennük pihenőkhöz kötődő emlékeim is állandósítják érzelmeimet, szülőföld-szeretetemet. A ravatalozó mellett 1987 óta emlékoszlop áll. „A II. világháború áldozatai emlékére" a felirata. Nem rejtették el a sírok közé. Virág és nemzeti színű szalag díszíti a 30 nevet tartalmazó márvány táblát. Ttfbbségük gyermekkori pajtásom. Néhánnyal a poklok poklában találkoztam is, „Valahol Oroszországban". A gyilkos háború korán követelte a legnagyobb áldozatukat: az életüket. Sorsuk nem engedte, hogy az itteni földben pihenhessenek. Csontjaik idegenben — valószínűleg — jeltelenül porladnak. Dicséret és köszönet a Hazafias Népfront helyi bizottságának a túlélők kegyelete láthatóvá tételéért. Kár, hogy ez, a majdnem minden család fájdalmára emlékeztető tábla, csak a temetőben és közel fél évszázad múltával örökíti azoknak a nevét, akik parancsra hadba vonultak és elestek a harc mezején. 42