Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Szakoly Éva: Gergely Gráf Ernő: A vasi bábjátszás története

ve állandó a szerzőén kívül. Mindez azt is mutatja, hogy a vállalkozás nem személyt, hanem ügyet szolgál: tanulságul feldolgozni, összegyűjteni és közkinccsé tenni azt a rögös, de mindenkor gyermekörömmel is teli utat, amelyet a vasi öntevékeny bábozók megtettek. A dokumentum-értéken túl talán azért is fontos ez a négy kötet, hogy erőt, hitet, biztatást adjon a halódó, méltatlanul halódó mozgalomnak megyénkben is. A szerző nem törekedett szépirodalmi babérokra, de arra ügyelt, hogy a még fellelhető dokumentumok és az emlékezések alapján hű képet adjon a vasi bábjátszás történetéről — ezt az egyértelműen szerény címet adta munkájának is. Megjelölte a forrásait, s az oldalszámok feltüntetésével névmutatót is közöl. Színesítik a kiadványt azok a fotók, plakátfotók és portrék, amelyek láthatóan is megjelenítik az emlékezetes eseményeket — bár több volna belőlük! Az első kötet a kísérletektőd az első megyei tanfolyamig kalauzol el bennünket megjelölve, hogy érdekes módon Vas megyében nem volt igazi hagyománya — néphagyománya is csak nyomaiban — a báb játszásnak, amelynek elsőként az óvónőképzők és a tanítóképzők, valamint a cserkészmozgalom érzi meg nevelő hatását, s már a harmincas években a népművelés is szolgálatába kívánja fogadni. Meghatározó az 1942-ben létesült első bábcsoport, a Felnőtt Lányok Mária Kongregációja Közössége, amely sokáig alapja régiónk báb játszásának. Szív, gyermekszeretet és lelkesedés határozza meg a továbbiakban is a bábmozgalmat, s ebben nemcsak a gyermeki öröm, hanem a napjainkból jól ismert „szponzorálás" is szerepelt. Pontosan: a háborús károk helyreállításáért is tartottak előadásokat. Az 1945 utáni első fellendülés a vépi pedagógus Gráf házaspár nevéhez fűződik, jellemző rájuk, s a kőszegi tanítóképzősökre a népi és irodalmi ihletettség. A hőskorban még együtt volt a termelés (a megfelelő gyárak segítették a mozgalmat textilhulladékkal stb.) és az össznépi lelkesedés, ezért tudták megszervezni az első vasi bábjátékos találkozót is, megkezdődött a különféle szinten megszervezett tanfolyamok sora, s Ki-Ki Bábszínház néven önálló társulat is dolgozott Sorokpolányban. Falunevek sorát olvashatjuk, amelyekben egy-egy lelkes pedagógus kőszegi örökségként dolgozott. A második kötet a híressé vált rábapatyi műhelytől a sikereken át a megyei bábműhely megalakításáig foglalja össze részletesen a mozgalmat kiemelve Tóth Vincéné, Baba néni tehetséges, áldásos tevékenységét, amely haláláig tartott és kihatott a megyei bábmozgalomra, sőt nemzetközi sikerekig ívelt. Itt olvashatunk arról — a később is jellemző — magatartásról, amely jelzi, hogy mozgalmat egy-egy igazi egyéniségre lehet csak építeni. Jó lett volna ezt nem kronológiai, hanem logikai sorrendben olvasni: az időrendiség a szerkesztést részben megakasztja, részben ismétlésekre kényszeríti, s a nem „vájtfülű" olvasó néha-néha elveszik az időpontok és nevek tengerében. Kiadványokról, továbbképzésekről, a műhelymunkáról, s nem utolsósorban a dar ab választási nehézségekről olvashatunk. Az ötvenes években járunk, amikor az Okos Katák, a Traktor Ferkék és a Sztálin születésnapjára kényszerített műsorok szinte elsorvasztják a kezdetben népi hangvételű bábjátékot. A kőszegi képzősök falujárására, a megyei bábműhely megszervezésére, egy állandó bábszínház megteremtésére mégis vannak törekvések — és részben eredmények —, s ezek már a másik nagy bábos, Pintér Borbála nevéhez is fűződnek. Bábkölcsönzés egyetlen ládából. . . nyári tanfolyamok: a bábszakkörvezetők ekkor már hetvenen vannak, legalábbis papíron. 87