Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

2. szám - KÖNYVESPOLC - M. Kozár Mária: Gaál Károly: Aranymadár

Ezt az is alátámasztja, hogy a kötetben egyetlen egy helyen sem említik meg az ötvenes évek törvénytelenségeit, amelyekben a tanácsi apparátus jórészt csak az embertelen padlássöprések, adminisztratív retorziók eszközét jelentették. Ez azért is érdekes, mert ezt a kor szakirodalma már a 60—70-es években is leírta, és nem mondható, hogy az utolsó 1—2 esztendő felfedezése lett volna. Szintén elgondolkodtató, hogy a jórészt jog és törvénytelen B-listázások után az apparátusba bekerült szakismeret nélküli emberek, akiknek politikai megbízhatóságát és hozzánemértését máig nyögjük, hogyan vettek részt a megye fejlődésének erős visszafogásában. Diósi György a megye még a vele együttdolgozó vezető apparátusbeliektől is rettegett tanácselnök életrajzában egy tisztes pálya körvonalai rajzolódtak ki, és nem a viselt dolgairól is valós képet adó leírást láthatunk. Ez annál is furcsább, mivel a kötet szerzői a maguk bőrén érzékelhették Diósi „szakszerűségét" a tanácsi munkában. Az említett szakszerűség országos kiirtására jellemző, hogy a jogot végzettek arányának emelkedése a szakapparátusban csak a 70—80-as évekre közelíti meg a felszabadulást követő időszakot. Ezt az is mutatja, hogy 1957-ig még a megyei igazgatási osztály élén sem jogvégzett személy állt. A kötet hibái ellenére is, adatszerűségében és a féldolgozott anyag hihetetlen nagyságát tekintve is jelentős lépéssel vihet minket előre az utolsó negyven év történetének megismeréséhez. RÁCSKAY JENŐ GAÁL KÁROLY: ARANYMADÁR A BURGENLANDI MAGYAR FALVAK ELBESZÉLŐ KULTÚRÁJA SZOMBATHELY, 1988. 496 p. Gaál Károly a majorok elbeszélésanyaga után („Kire marad a kisködmön?", Szombathely, 1985) most közzé teszi a parasztfalvakéit is. Munkája „jegyzetekkel ellátott adatközlés". A szerző számára nem az elemzés, hanem az elbeszélések közlése a fontos, Nem a meseanyagot, hanem az elbeszélőkultűrát vizsgálja. Ebben a kötetben Gaál Károly az 1961—65 között a burgenlandi magyar majorokban és parasztfalvakban gyűjtött hiedelmeket és hiedelemmondákat rendszerezi. Tudatosan különbséget tesz a hiedelem és a hiedélemmonda között. Szerinte: „a hiedelemmonda gyakran funkcióját vesztett hiedelem, amely már a szórakozáshoz, az elbeszéléshez tartozik. A hiedelmek, .. . hiedelemvilág, szorosan hozzátartozik a közösség mindennapi életéhez... Ebben hittek ... Azért hittek valamiben, mert az pszichikailag a fizikai erőfeszítés kiegészítője volt." A szerző a jegyzetekben jelöli, hogy a lejegyzett elbeszélés még az élő, a hitt hiedelemhez tartozott-e, vagy már hiedelemmonda volt a gyűjtés idején. Gaál Károly kutatásai nemcsak a magyar, hanem a német és horvát anyanyelvű lakosságra is kiterjedtek. Sok olyan adathoz jutott, amit nem magyarul mondtak el, de tartalmuk azonos volt a magyarokéval. 85