Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1989. (Szombathely, 1989)

1. szám - Rácskay Jenő: Ránki Roxi József (1909—1953)

Hazánk belépését a második világháborúba Roxi a saját bőrén is érzékeli, 1942-ben munkaszolgálatra hívják be. A „MUSZ" poklát Ukrajnában élte át. Amikor 1944 őszén csapattestét visszavonták harmadmagával sikerült megszöknie. A felszabadult Orosházán jelentkezett a szovjet parancsnokságon. Itt szovjet segítséggel megindítja a mindössze néhány példányban megjelenő első kommunista napilapot Népakarat címmel. Budapest felszabadulása után ismét a sajtónál kap feladatokat. Az újjáépítésben kulcspozícióban lévő kommunista vezetés alatt álló Közlekedési Minisztérium sajtóosztályán dolgozik. Az újságírás, szerkesztés mellett ismét rajzol, 1945-re datálható a háborúellenes „Szolgálati időm emlékére" műve. Jellemző képet nyújt a többpártrendszer napi politikai küzdelmeire az „értelmiség, na induljunk el már valamerre" című grafikája. A két egymásba gabalyodott, a haladási irányt eldönteni nem tudó figura hű képet ad a kor politikai bizonytalanságára, azokat az értelmiségi tömegeket mutatja be, akik még nem tudták eldönteni, hogy melyik oldalra álljanak a hatalomért folytatott harcban. 1946-ban a minisztériumi sajtóosztályról Szombathelyre küldték. Megbízták az MKP itteni lapjának a „Szabad Vasmegyé-nek a szerkesztésével. Megalkuvást nem tűrve, eddigi életművéhez hűen cselekvésre buzdított. Sürgette a háborús bűnösök felelősségre vonását. Szervezte a megye kulturális, irodalmi, művészeti életét. Része volt abban, hogy sikerült megszerezni képzőművészeti alkotó műhelynek a zsennyei kastélyt. A szerkesztés, írás mellett leghatásosabb fegyverével a grafikával is szolgálta a feketézők, spekulánsok elleni harcot. 1948-ban kétévi főszerkesztői munka után az Országos Tervhivatal sajtóosztályára kerül. 1949—51 között a Magyar Nemzet szerkesztője, majd 1951ben a Független Magyarország című lap főmunkatársa. Az utóbbi lap megszűnése után a Kultúrkapcsolatok Intézetének osztályvezetőjeként dolgozott 1952-től, az egy év múlva bekövetkezett haláláig. A Szabad Vasmegyétől történt eltávolításával megkezdődött Roxi vesszőfutása. A sematikussá, dogmatikussá váló sajtónak és sajtóirányításnak egyre kevésbé volt szüksége Roxi elkötelezett, de szuverén módon gondolkodó személyiségére. Lépten-nyomon falakba ütközött, többször értésére is adták, hogy egyre kevésbé tartanak igényt szolgálataira. Elveszítette legendás életkedvét, és munkabírását. Az utolsó években, mivel ez egybeesett a tőle távol álló „szocialista realizmus" művészeti reneszánszával, már alig rajzolgatott. A külső és belső ellentmondások felőrölték a fiatal, de már sokat próbált szervezetét. 1953-ban szívroham végzett vele. 14 \ /