Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

1. szám - IN MEMORIAM - Horváth Sándor: Völgyes Ferenc (1922—1987)

IN MEMÓRIÁM VÖLGYES FERENC (1922-1987) „Megalkottam ércnél maradandóbb művem . . ." írta Horatius. Nem másra, költeményeire, életművére utalt ezzel. Völgyes Ferenc halálhírére e sorok jutottak eszembe: „Exegi monument. . .".Nem a lokálpatrióták túlfűtött, túlzó, korlátolt pátosza harsant fel! Kezdeti kétségeim nyomán tolult agyamba ilyen összegzés. Eleinte nem voltam meggyőződve arról, hogy az újsághírből származó értesülés után kell-e nekrológ? Az a tény, hogy a tanító úr elhunyt, vajon emlékezésre, gondolkodásra késztet-e valakit? — Nem a személy, hanem a honismeret ilyen művelése miatt született az embert formáló gyötrő kérdés: van értelme? Miért? Völgyes Ferenc életútja bizony egyszerű volt. Csupán ennyiért mindnyájan nekrológot érdemelnénk. 1922-ben született Harasztifaluban, s szülőfalujában, hunyt el 1987 decemberének végén. Tanító volt 1943-tól, s miindivégig a körmendi járás területén dolgozott. A Vasi honismereti kislexikon I. tartalmazza a fenti adatokat. A befejező tömör mondat itít így szól: „A régi idők tárgyi emlékeinek gyűjtése, faluja történétének kutatása, régi szokások lejegyzése tartozik érdeklődési körélbe", öt kéziratát sorolják fel, — mind az öt Harasztifaluról szól. Feltesszük a kérdést: nekrológgal, portréval szabad-e, kell-e a honismeret amúgy is szűk lehetőségeit megkurtítani? Mondhatunk-e olyant— esetünkben például egy falusi tanító haláláról — amivel másoknak figyelemre méltót nyújthatunk? Vagy ez csak korlátolt lokálpatriotizmus?! A honismeretnél sem hagyhatjuk alább a mércét, nem használhatunk csak rostát, laibból is a nagyszeműt. Szitálni is kell az értékelésnél. Völgyes Ferenc a szitán is fennakadt. Az ő receptje kurtán összegezhető. Számot vetett a lehetőségeiveil, (mozgása korlátaival, a biztonsággal kézzel foghatóval, a részleteiben is áttekinthetővel. Az elmúlt századokról az írott forrásokat gyűjtötte csokorba, s jegyezte le. Századunkról pedig nemcsak saját isimereteiire, gyermek- és tanító éveinek emlékeire támaszkodott, — megfaggatta a helybélieket is. Jó érzékkel válogatott mindkét adatforrásiból, azokat rendszerezte, rögzítette. Nem alkotott nyomban saját /világrendszert, nem magyarázta fölöslegesen a tényeket. Érezte, tudta, hogy milyen messzire juthat a saját lehetőségeivel, s az azon túlit nem Óperenciás tengernek nézte. Ez volt erénye. Érezte talán maga is, hogy magyarázatba bocsátkozva néha haimis útra téved, ezért inkább puszta tényeket fogalmazott egybe. 77