Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

1. szám - ADATTÁR - Ács László: Falusi Thália. A irábagyarmati színjáftszas krónikája 2. rész

— Mi a probléma? — érdeklődnek. Mondóim, hogy a rábagyarmati rendelésből csak a férfiruhák ... — Azonnal utána nézünk! — Néhány perc 'múlva: — Már csomagoljuk, azonnal postázzuk. Ott lesznek! Két nap idegbaj. Szombaton reggel a hét lány oftt ül nálunk. Idegesítjük és nyugtatjuk egymást. Lessük a postakocsit. Megérkezik. Kirohanunk. Akkor tesznek ki a járdára három nagy csomagot. Itt vannak! Vége az előjátéknak! Hétfőn újira 500 felett iá. nézők száma, zsúfoltság, pótszékek. Istvánkor egy idősebb néni megköszöni az előadást. Hát ezért érdemes csinálni! A nyolcvanas évek 1980 tavaszán a Liliomfi előadásán éreztem először, hogy valami hiányzik a szereplőkből. A belső tűz. A következő néhány bemutatón ez mind jobban érződött. A mélypont egy egyfelvonásos összeállítás volt 1981 karácsonyán (332 néző). Nagyon komolyan félmerült a kérdés, hogyan tovább. Belefáradtunk, meguntuk? A nézők is megunták? Hiszen az érdeklődés határozott csökkenését lehetett tapasztalni. Az előadás után egyik este erről beszélgettünk. Hol van az egymásért izgulás feszültsége? Unottan járunk a színpadon, nem érzem a játék örömét, — mondtam. A szereplők is beszéltek. Elmondták, hogy az utolsó darabok nem jelentették számukra akkora élményt. (Figaro házassága) A kedvesebb szerepeket is hiányolták. A színpad külső kiállítására sem fordítunk elég gondot. Valóban .változtatni kell. S a csoportot 1982 karácsonyán A sárga csikó mentette meg. Erről a darabról jót napjainkban nem írtak. „Csepreghy műveiben már nyomát sem leljük a népszínmű eredeti szociális mondanivalójának. Darabjai bevallottan az uralkodó osztály mulattatására készültek, egy álnépi világ tárul föl bennük." (4) Féja másként vélekedett: "...a népszínmű Csepreghyben lép legmerészebbet a realizmus, a népdráma felé . . . bizonyos melegség járta át ezt a darabot, a valóság természetes forrósága. Alakjait már nem a népszínműi önkény rángatja., hanem az eleven élet mozdul bennük." (5) Kinek higgyünk? Hagyjuk az irodalom történetet! Olyan előadás kerekedett belőle, amelyet történetünk során először és utoljára négyszer kellett lejátszani. 679 néző előtt. S többé nem volt szó csődről. Ezután egész népszínmű sorozatunk következett (A csikós, A bor, Lelenc). Sok szereplő, dalok, táncok,, színes népi ruhák. És azért egy kicsit az élet is. Sokszor hangsúlyoztam a külsőségeket. Reálisan látnunk kell, hogy nem vagyunk akkora művészek, hogy a puszta játékot ne kelljen megtámogatni ilyen látványos dolgokkal. A közönség is ezt fogadta szívesen. Közben 1983 őszén a Szentgotthárdról készített televíziós műsorban ás szerepeltünk A sárga csikó egy jelenetével. S amikor 1984 elején a lányok jutalomjátékaként elkezdtük a Nagymamát, levelet kaptunk Szoboliits Béla filmrendezőtől: „Jó néhány évvel ezelőtt szeretteim volna riportot vagy filmet csinálni magukról, ... most egy 10 perces filmhíradót csinálhatok a csoportról, amit aztán a TV is be fog mutatni." A filmfelvétel miatt ezúttal húsvét előtt egy héttel, szombaton volt az előadás. Magam is csodálkoztam, hogy még az sem okozott döccenőt, sem gátló izgalmat, hogy a filmesek időnként lent vagy fent a színpadon felvételeiket készítettek. 60