Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

2. szám - ESEMÉNYEK, HlREK - Pete Györgyné: Krónika. Felnőtt honismereti tanfolyam. Gyermek honismereti tábor

osztályvezetője arról a felgyorsított leletmentésről szólt, amit a bős—nagyma­rosi víziierőmű megépítése tett sürgetővé a Dunakanyariban, dr. Horváth Ist­ván a Balassa Bálint Múzeum igazgatója pedig Esztergom nemzeti emlékhe­lyeiről tartott vetítettképes előadást. Az akadémia másik nagy fő témájának referátumát Az egyházaik és a hon­ismeret címmel dr. Benda Kálmán, a Ráday Gyűjtemény főigazgatója tartotta, melyhez korreferátumok kapcsolódtak dr. Fabinyi Tábor professzor, az Evan­gélikus Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszékének vezetője, dr. Rosdy Pál professzor, a Magyar Kurír főmunkatársa és dr. Schwedtzer József profesz­szor, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója előadásában. Méltatták és is­mertették az egyházi levéltárakban, múzeumokban fellelhető hatalmas és ki­apadhatatlan forrásanyagot, mely nélkül sem ország, — sem helytörténet nem készülhet, és amelyek mia már minden helytörténeti kutató előtt nyitva állnak. Az akadémia következő napjaiban a fő témákat dolgozták fel a .résztvevők négy szekcióülés keretében. Vas megye képviseletében Németh Miiklósné, Czeczeli Kornélia, Bárdosiné Dorner Mária, Pete Györgyné, Nádasdy Lajos, Kajdi Béla, Wolff János és Sza­kály Ferenc vett részt az akadémia (munkájában. Kiállításokról szólva több, megyénk értékeit, országosan, sőt külföldön is ismertető bemutatóról szólhat a krónikás a megyeiek ellőtt. A vasi kastélyprog­ramként ismert kezdeményezésből országos program lett. Az országos Műem­léki Felügyelőség az elmúlt öt év eredményeit összegző 'tanácskozásra hívta meg a megyék képviselőit februárban, ahol dr. Bors Zoltán, a megyei tanács elnöke számolt be az OMF vezetői és a megyék képviselői előtt a sikeres kas­télymentésről, majd szakmai vita bontakozott ki az épületek, kastélyok mű­emlék voltának és a beléjük telepített új funkciónak összefüggéseiről, ellent­mondásairól. A tanácskozást kiiálításmegnyitó követte az OMF budavári köz­ponti épületének aulájában az Üj élet a régi kastélyokban címmel, melynek legnagyobb részét a vasli kastélyok helyreállításának eredményeit bemutató tárlók, vitrinek, töltötték ki. Megyénk és a szomszédos Ausztria burgenlandi tartománya arra vállalko­zott, hogy az egykori Pannónia területén már évezredekkel ezelőtt virágzó ősi mesterséget, a fazekasságot felidézve bemutassa a nyolcezer éves kerámia tör­ténetét. A Savaria Múzeum rendezésében május első vasárnapján nyitották meg a közös kiállítást a szalőnaki (Schladning) várban. Szabó László megyénk el­nökhelyettese megnyitójában kiemelte azt a tényt, hogy a kulturális együt­működés első igazi gyümölcse ez a tárlat, másrészt, hogy jól választották meg ennek az együttműködésinek a tárgyát, tartalmát. A közös történelmi múlt, kö­zös kultúránk kincseit kötötték csokorba, hozták el ide a kerámia 8000 éves történetével. Geszler Mária, Munkácsy-díjas keramikusunk műveivel pedig egy kicsit ennek a sok (évezredes munkának, művészetnek a folytonosságát is sikerült megmutatni. A látványos kiállítást Bárdosiné Doirner Mária vezetésével Hajimási Erika, Meggyesi Magdolna, Károlyi Mária és Mukicsiné Kozár Mária rendezte. A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár nagytermében máj. 16-án érdekes térképkiállítás nyílt, a könyvtár gazdag gyűjteményéből válogatva. Az euró­pai és magyarországi XIX. sz.-bóil való ritkaságszámba memo térképek mel­lett régi Vas megyei és szombathelyi térképeket is láthattak az érdeklődők, me­lyek 1871-től 1920-űg készültek. Ugyancsak a megyei könyvtár örvendeztette

Next

/
Thumbnails
Contents