Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

2. szám - ADATTAR - Szakály Ferenc: A tizedik év meghozta gyümölcsét. A Vasi Hegyhát népiépítészeti műemlékegyüttese létrejöttének története

Andrásfa, Győrvár), de a Hegyhát más falvaiban is eljutottam (Gersekarát, Bérbaltavár) az anyag összegyűjtése során. A tanács elnöke inam (helyeselte az elképzeléseinket, neim támogatott, a titkárral azonban sikerült szót értenünk. Egy fillér nélkül, jó szó, támogatás nélkül fogtam hozzá a helyi „széljárással" szambeszállva a ónunkéba, örömmel töltött el a gyűjtés közben, hogy az emberek a környező községekben — megértették milyen célok vezérlik munkámat. Szíves megköszönéssel, meghitt elbeszélgetéssel fizettem. Petőmihályfán, mivel ott két-három évig klubkönyvtáros voltam, majdnem mindenki ismert, a padlásokra félmehettem s kutathattam. Sok padláson akadt (kisebb-nagyobb „kincs": fából készült egérfogó, gereben, rokka, cserépedény stb. Egy alkalommal egy új ház előtt vitt az utam, amikor a kerítés mögül egy idős bácsi megszólított: „Tanár úr, hallom régi ágyterítőt keres . . .!" Hasonló (körülmények között leltem rsá a „festett kazettás sarokpadra" is. Andrásfán már csak kiegészítő dolgokat kerestem, és szerettem volna rátalálni egy eredeti „Kúpos, ill. szemes" cserépkályhára, vagy cserepeire. Találtam is egyik háziban pár da.rabot a (padláson. Már az utcán jártam, amikor a 'ház 80 év felé járó gazdája utánam szólt: „Hát kásztli nem érdekli?" így kerülhetett a konyhába a „kásztli" . .. Amikor a tájház berendezéséhez szükséges bútorok, edények, eszközök, ruházat stb. rendelkezésre állt, felkeresibeim a Savaria Múzeumot, kértem az utolsó simítások elvégzését, és megnyitáshoz hozzájárulásukat. Bárdosl János néprajzost és Bandi Gábor igazgatót meglepte a csendben végzett gyűjtés eredménye, így a kért dolgokhoz örömmel hozzájárultak, és segítségükkel készen állt a Hegyháti Tájház az ünnepélyes 'megnyitásra. A „Hegyháti Tájház" első pirosbetűs ünnepe, a megnyitó 1978. október 29-én de. 10.00 órakor történt. Erre a hivatalból megjelenteken kívül főleg az iskolások és fiatalak jöttek el. A falu idősebb nemzedéke nem örült egyértelműen annak, hogy „Hegyháti Tájház" nyílik náluk. Úgy gondolták a régi szegénységért — most a falu jómódú — szégyenkezniük kell. . . Később e szemléletet — 'igaz lassan — sikerült megváltoztatni. Támaszkodni előtte és utána is a fiatalokra tudtam. Hazudnék, ha nagy összefogást emlegetnék. Mindezek nem szegték kedvemet, sőt új célokat tűztem magam elé: a tájház mellett lévő elhanyagolt kovácsműhely berendezését és megnyitását. Sikerült a Járási Hivatalt, a SavarJa Múzeumot és a Győrvári Községi Közös Tanácsot megnyerni annak a gondolatnak, hogy a kovácsműhelyt hozassuk rendbe — nagyon ütött 'és kopott volt, a tájház udvara mellett állt, így rontotta annak a képét is — és rendezzük he, nyissuk meg a látogatók előtt. Ekkor már új elnöke volt a tanácsnak, aki az ilyen munkákat támogatta. Az épületet tataroztattuk, s készen állt 'berendezésre. A környéken nem sikerült olyan kovácsműhelyre, illetve kovácsra akadnom, aki berendezését eladásra felkínálta volna.. Közben a győrvári volt káptalani majorból eltűnt a cselédhívó haranglábról a harang. A tanács elnöke felhívott, hogy feljelentettek, mert én „gyűjtöttem be" a harangot. Érdeklődtem, ki a rágalmazó. Nem tudtam meg. Aztán az elavult haranglábat a Hegyhátszentpéter fiataljaival átszállították és felújították a Tájház melletti parkba. Sajnos, a mai napig árválkodik harang nélkül, de remélhetőleg nem sokáig, ugyanis Csehimindszenten az iskolában ráakadtam a hasonmására, amely ugyancsak egy majorból került oda, s tűzjelzőnek használják. Kértem tőlük, s ígértem: ha adják, ha nem, elviszem. 56