Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

2. szám - ADATTAR - Kováts Béla: Emlékmozaikok

Természetesen, a romám hatóságok nem nézték jó szemmel a tevékenységünket, de aura nagyon vigyáztunk, hogy miire beérnek az ellenőrző rendőrök, csak imát és zsoltárokat hallhassanak. Viktor bácsival, akit velünk együtt elért a. székelység „modern turáni átka", a menekülés, utoljáira Szombathelyen találkoztam. Évszázadunk súlya alatt megrokkanva, éthordóval a kezében, lassan csoszogott. Köszöntem. Rámnézett, de nem ismert meg. Szólítani hozzá, de nem felelt, talán nem hallotta... A szürkeségében is óriási volt Ö, és mint pedagógus példakép! Itt nyugszik a vasi főváros temetőjében, és álmodik egy olyan korról, amikor már nem lesz szükség a székely ifliataJlok megmentésére . .. Mikor otthon járok Marosvásárhelyein, mindig felkeresem a temetőt. Az ott nyugvó rokonaim mellett, megállok Csiky József tiszteletes sírjánál, és egy szál virággal emlékszem. Hálált adok a sorsnak, hogy ilyen férfiakkal áldotta meg a székelysíéget. Közben arra gondolok, hogy vannak-e most is, Dabóczi Viktorok és Csiky Józsefek a magyar (lelkek megmentésére. . . Most volna igazán munkájuk! A deésfalvi temetőben Bármikor járok otthon, hacsak pár órára is ugrom haza, az első utam mindig, nagyszüleim sírjához vezet. Nálunk is, mint szinte minden erdélyi faluban, a halottak örökmyughelye, a település legmagasabb pontján van. Felfelé menet, a román templom és a cigánytelep elhagyása után bádogfeszület jelzi a temetőt, annak falu felüli határát. Először a román, majd, még fentebb, a imiagyar sírok következnek, minden tudatos elrendezés nélkül. Nyelvi és vallási külötnibség nélkül, békésen pihennék itt a románok és magyarok. Olvasom a fejfákon lévő ismerős román neveket. Lupeain, Cernea, Vraciu, ... A legtöbbre már inem emlékszem. Persze olyan is van, akit nem lehet elfelejteni. Ilyen Lázár Juszti is. Évekig volt községi bíró és nagyon sok magyarc próbált kivenni a csendőrök kezeiből. A mi családunkért is mindent megtett, A hálás magyar lakosság szavazataival nyerte a bíróválasztásokat. Még emlékszem, milyen haragosan förmedt rá, egyik román szomszédjára, akinek a fia magyarellenes verset szavalt egyik ünnepélyen: „Nem szégyelled magad! Egymás .megbecsülése nélkül, nem tudunk együtt élni" — mondta. Nem véletlenül, az ő fia volt községünkben az egyetlen olyan román, aki magyar lányt vett el feleségül, és mindig magyarul beszéltek otthon! Nem messzire Juszti bácsitól nyugszik Járay Béla földbirtokos. Ö arról volt híres, hogy birtokának egy része nagyon sokszor maradt parlagon, mert a béresei, először a rászoruló szegényeknek, öregeknek szántottak, vetettek, vagy hordták ibe a tűzifát az erdőről. Sajnos, a háború utáni, első napokban a román nacionalisták áldozata lett... Itt nyugszik már Keszeglh Jóska és felesége Kati, aki anyámmal szenvedett a szebeni börtönben. Aztán, a másak Kati néni, a dajkám siaija következik. Meglepően sok fiatalt vitt el a koirai halál. . . Pedig amúgy is „pusztulunk, veszünk" . . . Hosszas keresgélés után, az édesapám álltai •ültetett tölgyfák maradványai — a törzse kellett valakinek! — vezetitek nyomra, jelezvén nagyszüleim közös sírját. A fejfa már évek óta eltűnt! A koilhadó, hiányzó fejfák és a kivágott tölgyfák jelképezik családunk, és sok más magyar család sorsát, itt, a Küküllő mellett... 25