Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1988. (Szombathely, 1988)

2. szám - Láncz Sándor: Mészáros József, a világát megőrző festő

Képek döntő többsége — az életmű sajátos voltából természetesen fakad — tájikép. Közltüík is egy különös, az aliföldi piktúrára igen jellemző modell a domináns: az utcarészlet. Ritka szépségű, a mindennapokat felidéző nagyerejű alkotások taláHhatók köztük. Ezúttal csupán három képét emelném ki: a Békásszeri i(Gyűszűház) a két beszélgető asszonnyal: 'mindannyian megéltük ezt a faluvégi csendet, a gidres-gödrös, gazzal benőtt kátyút, ahol szinte véget ér a világ; a Herényi utcarészletet: utcasarkon álló niapsiütötte ház fákkal, az utca el is fordul, nincs tovább — s a levegőiben, az éles napsütésben szinte érződik a finoman szállongó por illata; s a Pipacsas mezőt: la nyíló virágokban ott érződik a nyár teremtő ereje — s még valami: Itálián nem tűnik túlzásnak, na e virágok poimpázásában jelképeit is érzek, mert a pipacs is csak addig él és virágzik, míg gyökere a földben van — ha letépik, «hamarosan meghal. Tájai pittoreszk részleteikkel az alföldi piktúra legszebb alkotásai mellé kívánkoznak. S még egy szót Miészáros térszervezéséről: képeinek nagy részén nem nyitja meg azonnal a végtelen teret, hanem az előtérben megnyitott teret mintegy „visszafordítja", „megcsavarja", spirált épít bele s ezután újból nekilendülve, szalad el velünk a végtelenbe. Azt mondtam az előbb: alföldi piktúra — de köziben nagyot fordult a világ bennünk és körülöttünk egyaránt. Ne kerüljük meg a kérdésit, hiszen Mészáros József is arról beszélt nyilatkozataiban, hogy korszerűt kíván teremteni — mit is kezdjünk ihat ezekkel a képekkel, melyeken nem igen van nyoma századunk képzőművészete avantgárd megújulásainak? Ügy gondolom, hogy a popart meg a posztmodern fordulalta nyomán kicsit más szemmel kell néznünk mindent, amit korábban konzervatívnak tartottunk. Mészáros József a mindennapit, a hétköznapit mutatja fel festészetében — ebben emeli ki a poétákusat, ebből teremt művészietet. A bicskei utcáról, a herényi környezetről, a munkáról, a virágokról, a földről, a temetésről (nem az elmúlásról!) — s mindenekfelett édesanyjáról, s bennük és általuk a világról van mondandója: s ennyi elegendő is, iha azt olyan színvonalon képes valaki tenni, mint ő tudta. Az ötvenedik születése napija alkalmából rendezett tárlat alkalmából hangzott el róla: „...egész tudatos életén át soha semmire nem vágyott jobban, mint hogy az ő sajátos szeretetére rezonáló lények és dolgok megőrzője legyen ..." Friss szemmel kell [rácsodálkoznunk alkotása.ira, hogy amiről úgy hisszük, jól ismerjük, azt is az ő szemével — képein át — lássuk, legyünk képesek befogadni, hogy pontosan felmérhessük ennek a „világát megőrző festőnek" művészi erejét.