Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

1. szám - MŰHELY - Bertalan Lajos: A szülőföld ihletése. Cs. Kovács László művészetéről

nak a hatásoknak a szerepét, amelyek a primitív népek ősi formakincsétől a modern szobrászat oly nagy alkotóinak, mint Brancusi vagy Henry Moor a plédájáig, amelyek kisebb-nagyobb mértékben hozzájárultak Cs. Kovács stílusa formálásához. Azt viszont a „szülőföldhöz kötődés" kiegészítésül igen, hogy a Jeli anborétuimban az alapító Ambrózy-Migazzi István emlékoszlopa (ez a markáns vonásokkal karakteres, öt méter magas vadkörte törzsbe vésett portréfej) a maga ellentmondásosságában és különösségében is rendkívül hatásos és immár vdjsszavonhiatatilianul népszerű lailkotás. S ha már a népszerű alkotásoknál tartunk, a sikeres műfaji tágítás okán már egemlített éremművészet néhány jelenségére érdemes utalnunk. Tihany, Sopron, Ják földraj zi-történelmi-műeanilékd áihiletése után éppen a közelmúlitbaoi ismét hazai táj, hazai történelmi emlék felé fordult. Szentgotthárd és az ott 1664-ben lezajlott csata grafikában is, érmeváltozatban is tovább gazdagítja azt a motívumkincset, amely éremalkotó ciklusai (pl. Korok I—

III. 1981, In memóriám homo sapiens I—íí. 1981), Környezetvédelem I—

II. 1982, Magyar műemlékek I—

V. (1983) során felgyülemlett. Az éremsorozatok egy része a dekoratív hatással kelt figyelmet (Zöld sziget, 1980, ezen például a fekete mocsári tölgy, a mélyvörös színű, simára csiszolt afrikai makkoré, a fényes bronz és a csillogó malachit egymást kiegészítő, erősítő érvényesülése.). Más sorozatok esetében (pl, Magyar műemlékek) az alapanyag egyszerűsége {pala) a választott tárgy, illetve motívum formai karakterét erősíti, hangsúlyozza. A szentgotthárdi csata emlékének és tanulságainak megörökítését célzó sorozat grafikai és érem változata egyrészt a szülőföld, másrészt a történelem felől közelít sorskérdéseinkihez. Abban a csatában ugyanis, amelyben nem Zrínyi, hanem Montecuccoli vezényelte az egyesült hadakat (bravúrosan, mesteri tudással és megfontoltsággal) a győzelemre a túlerőben lévő török had ellen, végül mégis a magyar ügy veszett el, hisz a szégyenletes vasvári béke (kát héttel az 1664 augusztus 1-á csata után!) végváraink egész sarait átengedte kiszolgáltatva a déli végeket a töröknek. A tények eléggé ismertek: elkeseredés, ügyetlen összeesküvési manőverek, bűnbánó beiismerés, egymást feljelentő buzgalom — innen egyenes út vezet Nádasdy, Zrínyi, Frangepán kivégzéséhez . . . Cs. Kovács állóképei, a grafikai vázlatókon is, az érmeken is a pillanat megragadásást, rögzítését éreztetik. Ott és akkor még a győzelem (részünkön) és a legyőzöttek alázata itöilti eil komor ünnepélyességgel az ábrázolt jeleneteket. Csak a statikus külső mögött, valahol a távolban morajlik az ég viharos történelműnk feszültségeinek villódzásai nyomán. Máig ható üzenet rejlik e képékben legfőbb sorskérdéseink ürügyén: miként voltunk akkor — s miként lehettünk máskor is — (kiszolgáltatva a naigyibaitalimi (akkor az oszmán birodalom és a Habsburg diasztia) játékok esetlegességének. A grafikai lapok vázlatos könnyedsége és az érmek súlyos tömörsége ellentéteiben is ez a feszültség, ez a sorsdráma vibrál. Aki szűkebb hazájában — Gyöngyösszőllősön — még emlékszik az egykori ilakiaitosinas szilkár, mozgékony alakjára, ahogy imiunkába vagy hóna alá szorított rajzeszközeivel ,,a körbe" sietett, igaz, ekkor már a város Százhold nevű „negyedéből", ha most találkoznak vele, összecsaphatják a kezüket: alig változott valamit! Ugyanaz a nyugtalan igyekezet, a kereső szenvedély, a többre, értékesebbre, szebbre való igyekezet. Művei sorában most — az érett, az elismert művész jegyeivel változatlanul fellelni a változó világ jelenségeit rögzítő, felmutató felismerhető szándékot. S a messze szakadt fiú tisztelgő főhajtását is a szülőföld előtt. 38