Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

1. szám - MŰHELY - Bariska István: Látogatás a Savaria Múzeumban. Beszélgetés dr. Gráfik Imrével

Ezeknek a mozgalmaiknak a legnagyobb hajtóereje, hogy mögöttük tulajdonképpen >egy természetes, spontán érdeklődés, és egy olyanfajta tevékenység húzódik mag, amelyben zavarmentesen képes összekapcsolódni az egyéni hivatali tevékenysége és a privát módon vállalt honismereti munka. Ez lényeges, mert úgy érzem, hogy ilymódon az egyén történelmi tudatának legtermészetesebb megnyilatkozási formája valósul meg. Ennek alakítását pedig nem vállalhatja csak és csupán sem a család, sem az oktatás, de a különböző társadalmii és politikád szervezetek sem, formálása igen összetett, bonyolult folyamat, melyben az egyéni és spontán erőfeszítések, mintegy példázatok, igen fontos szerepet, sőt közvetlen környezetükre kisugárzó hatást gyakorolhatnak. Mi a véleménye a nemzedékváltásról, a mozgalom utódlásáról? A kérdésfelvetés teljesen jogos. Még létezik ugyanis egy erős és színvonalasan dolgozó idősebb generáció, amelyet szerényebb számiban követ egy középgeneráció. De az ifjúság számszerű részvétele már lényegesten kisebb, és bizonyos minőségi problémák is felvetődnek. Ennek komoly történeti okai vannak, ha már egy fél évszázadot is történelmi távlatként mérünk. Belejátszott ebbe a képzés, az oktatás gyakori változása, valamint az az óriási társadalmi és politikai átalakulás, amely Magyarországon végbement és más irányba tolta el az érdeklődést. És természetesen azokról a törekvésekről sem szabad elfelejtkezni, melyeik eleinte a centralizált ideológiai műhelyeket, kiemelt közgyűjteményeket, ill. kulturális központokat, művelődési intézményeket helyeztek előtérbe, miiközben háttérbe szorultak a helyi és spontán kezdeményezések. Érvényesültek persze más szempontok is. Az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgaloimban pl. azzal is számolni kellett, hogy nem lehet minden egyes teljesítményt a szaktudomány magas igényével mérni. Tudomásul kellett venni, hogy ezekben az erőfeszítésekben a kevésbé sikerült vállalkozások is bennefoglaltatnak. Az persze más kérdés, hogy ez utóbbiakat díjazni, honorálni nem kell. De a szaktudománynak mégis kettős felelőssége van e mozgalmakkal szemben. Egyfelől igényes segédletekkel, okos, tapintatos útmutatásokkal olyan irányba kall terelni a vállalkozókat, hogy minél nagyobb arányban bukkanjanak fel jobb minőségű anyagok; másfelől a megváltozott körülmények között elő kell 'segíteni a jó és időszerű témaválasztást. Természetesen könnyíteni kellene a feldolgozás teherviselését is, bármennyire önkéntes tevékenységről is van szó. Ezzel elhárítható lenne a honismeretet gyakran érő dilettantizmus és a provincializmus vádja? Ki lehet ebből lábalná, megfelelő szakmai támogatás és a közgyűjtemények segítségével. Amíg az egyik oldalon a honismeret a népfrontmozgalom révén politikai és társadalmi szervezetbe integrálódott, addig a másik oldalon szakmai szempontból a közgyűjtemények felügyeletébe került. De nem vész el a gyerek, pontosabban az utánpótlás, ha azt mondom, hogy egy harmadik tényezőre is szükségünk van; az iskolai oktatásra, nevelésre, amely már kicsi kortól betáplálja a gyermekekbe az egészséges lokálpatriotizmust és nemzettudatot. Hogy elhárítható-e az említett két veszély a mozgalom felől? Én ezt a kettőt összekapicsolnám. Egy ilyen öntevékeny mozgalom, természetesen produkálhat olyan minimumokat is, amelyeket bizony megilletnek az előbbi vádak. Ez természetes, a lényeget azonban abban látom, hogy ennek az arányát a lehető legkisebbre kell csökkenteni. Az egész mozgalom meghatározója az le22