Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

2. szám - KÖNYVESPOLC - Gyurácz Ferenc: Dömötör Sándor: Őrség

dasággal foglalkozókat. Keresni kell a lehetőségét a helyi ipari üzemek telepítésének, a falusi turizmus kialakításának. Bővíteni kell az anyanyelvi rádió, televízió és sajtó terjedelmét, javítani minőségét. Legfontosabb pedig az anyanyelvi oktatás színvonalának növelése. Ehhez feltétlenül szükség lenne összehasonlító nyelvtudományi értekezések, kézikönyvek, szótárak elkészítésére. Itt elsősorban a maribori és szombathelyi szlovén hungarológusok és magyar szlavisták közreműködésére számítanak. A vasi szlovének anyanyelvi és nemzetiségi kultúrája megőrzése érdekében rendkívül fontos lenne a Felsőszölnök-Martinje határátkelő megnyitása. Ezzel a vasi szlovéneknek naponta lenne kapcsolatuk az azonos nyelvjárást beszélő muravidéki szlovénekkel. A modern kifejezéseket hozzájuk hasonlóan a szlovén irodalmi nyelvből kölcsönöznék, s nem a magyar nyelvből. Így a nyelvjáráson keresztül könnyebben sajátítanák el a szlovén irodalmi nyelvet. M. KOZÁR MÁRIA DÖMÖTÖR SÁNDOR: ŐRSÉG (SZOMBATHELY, 1987. MÁSODIK [REPRINT] KIADÁS) Az örségi Baráti Kör mind kiterjedtebb tevékenységének része immár az őrséggel kapcsolatos néprajzi könyvek kiadása is. E dicséretes és hasznos szorgoskodás eredményeképpen néhány éve kézbe vehettük Kardos László klaszszikus őrségi táplálkozásmonográfiájának új kiadását, most pedig Dömötör Sándor „őrség" című néprajzi tájmonográfiája került elénk reprint kiadásban. S bár a mostani kiadvány készítői kifelejtették a könyvből az első kiadás könyvészeti adatait, elmondható, hogy Dömötör könyve első ízben a Gondolat Könyvkiadó népszerű Néprajzi táj monográfiák-sorozatában látott napvilágot 1960-^ban. A megyénk háború utáni kultúrténetében valamennyire is jártas olvasónak aligha kell bemutatni Dömötör Sándort. Ha mégis, megteszi ezt röviden az új kiadás előszavában fia, Dömötör Ákos, némileg ugyan fura, himnikus hangnemben, érezhető (noha megbocsátható) elfogultsággal, de a lényegben hűségesen a tényekhez. Tény és való, hogy a magánbeszélgetésekben, visszaemlékezésekben nem kizárólag himnikusan dicsérő jelzőkkel aposztrofált etnográfusnak múlhatatlan érdemei vannak megyénk néprajzának kutatásában. Fia közléseit kiegészítem azzal, hogy Dömötör Sándor a hadifogságból hazatérvén, 1949-ben lett a kifosztott állapotban lévő, frissen államosított Gyöngyös-parti múzeum igazgatója, s óriási lendülettel és ambícióval látott munkához. Családját a fővárosban hagyva — szombathelyi életének nyolc éve alatt, lelkes „békeharcos" volta ellenére sem kapott lakást városunkban — minden idejét az általa igazgatott intézmény rendbetételére és a megye néprajzi megismerésére fordította. A korszakhoz kötött buzgalmának termékeit (téeszcsékutatás, termelési osasztuskák a megyei napilapban) elmosta az idő, de a néprajzi gyűjtéseinek, levelezéseinek igen változatos és gazdag anyagát őrző sokezernyi kéziratoldal jelentős értéket képvisel, feldolgozásra, hasznosításra vár a Savaria Múzeum Néprajzi Adattárában. Gyűjtései a népi műveltség szinte minden ágára és a megye minden tájára kiterjedtek. Mégis, legszívesebben talán az őrségbe tért vissza újra meg újra, megyénknek erre a különösen szép és jellegzetes vidékére, amelyről végül az előttünk fekvő művet írta. 84