Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

2. szám - ADATTÁR - Ács László: Falusi Thália. A rábagyarmati színjátszás krónikája 1. rész

Legényfurfang szereplői varosak, draimaturgiailag (hibásak voltak. Mai ítéletünk szerint. Pedig nem ez a lényeg. A fontos az, (hogy akkor érdekesek valtak, tetszettek, kedves emlé­keket hagytak szereplőkben, nézőkben. S életre szóló emléket! Bár a valóság­ban „reakciós" darabok voltak, hiszen a dzsentri világ szépségeit sírták vissza, valójában mégsem bántottak senkit, a koalíciós harcok idején politikai célo­kat nem hirdettek. Akik rendezték az előadásokat, azok sem gondoltak ilyes­mire. Ebben az időben Rábagyarmaton is több Cseilháti-daralbot játszottak. „Az első darab a Gyöngyvirágos huszárcsákó volt. Matus Jenő tanító meg Szomor György káplán rendezték. Ez volt az első operett Gyarmaton. Ekkor hoztak először jelmezeket is Szombathelyről, ihuszárruhákat. Ügy emlékszem, három­szor játszottuk. Utána hamarosan betanultuk a Huszárkisa&szony-t is. Előadá­sunk előtt 3 'háttér Máriaújfaluban játszották. Mi együtt •biciklin elmentünk megnézni, Ihogy egy kis tapasztalatot szerezzünk. Ehhez a darabhoz is Szom­bathelyről hozattuk a jelmezt." 19 Ezeket a darabokat fiatalok játszották, de a következőben, Császár István: A csacsi pusztán című darabjában már több idős ember is szerepelt." 19 Ekkoriban játszották Cserháti: Rózsa Sándor című „modernizált" népszín­művét. A régebbi darabokkal szemben itt a földesúr nyúzza a jobbágyokat, aztán valamit hallunk a szabadságharcról is. Sárga csikó-történet némi Mó­ricz beütéssel operett stílusban. 1948-ban még két darab előadására került sor. „Az őfelsége szerelmes-t már nem tanítók rendezték. Mivel akkoriban a régi szervezetek megszűntek, újak meg még nem voltak, Rálbagyanmati Műkedvelők néven csináltuk. A si­kere már nem volt olyan nagy. Az utolsó A gyónási titok áldozata volt. Itt­hon négyszer játszottuk, megríkattuk vele a közönséget. Jártunk vele a kör­nyéken is. Iváncon játszottuk utoljára. Jól emlékszem, ihogy a rendőrök is ott ültek az első sorban, és sírtak a megható jeleneteken." 20 79

Next

/
Thumbnails
Contents