Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1987. (Szombathely, 1987)

2. szám - ADATTÁR - Ács László: Falusi Thália. A rábagyarmati színjátszás krónikája 1. rész

Éljenek a tűzoltók. Ezt is a tűzoltóknak csinálta. Bizony nem mindenkinek ment a szerep. Az egyik főszereplő ínég a főpróbán sem tudta a szerepét, az előadás mégis jól sikerült. Én is megakadtam egyszer. Odamentem az ajtóhoz, kérdeztem a súgót, hogy mi következik, aztán mondtam tovább. Nem vettek észre semmit."

9 A Géczit felváltó kocsmáros, Beutl Jenő is rendezett egy színdarabot, Csite Károly: A bíró lányai címűt. „Csak ezt az egyet csinálta. A (községkocsmában adtuk elő 1931. december 30-án. Igen kicsi volt a hely, még az ablakpárkányon is lógott a nép. Pedig előtte baj is volt, mert ketten is kiléptek, másoknak kellett eljátszani a szerepüket, de azért sikerült."

10 Nem cmeglepő, hogy a lejátszott darabok mind népszínművek. Feltűnő azonban, hogy Csite Károly a legnépszerűbb szerző. Az évtizedeken át Körmenden élő író, aki tisztviselő volt, ontotta magából az 1 és 3 felvonásos színműveket. Darabjai naiv adomák, meséi szétesők, szerkeszteni bizony nem tud, nyelve lis kissé mesterkélt népi nyelv. A húszas, harmincas években mégis szívesen játszották falusi színpadokon, főként Vas megyében. (Ennek legfőbb oka, hogy a Szentgotthárdon, Körmenden saját kiadásiban megjelenő könyvecskékhez könnyű volt hozzájutni. A helyi szerző nimbusza Körmendről a környékre is kisugárzott. A darabok előadása nem kívánt sem különösebb díszletet, sem jelmezt. Az egysíkú figurákat könnyű volt meg jeleníteni, s a sok dal bizonyos hangulatot mégis csak kölcsönzött az előadásnak, bár dramaturgiai szerepük alig volt. Itt-ott akadt egy-egy sikerültebb humoros jelenet is, egy-egy reálisabb falusi típus, akikre a nézők saját tapasztalataik alapján is ráismerték. S mivel különösen a húszas években a falunak nagy választék a nem volt, játszották, amiihez könnyen hozzájutottak. Csite műveit még a felszabadulás után is kínálták kisebb magánkiadók (1947), ami azt bizonyítja, hogy ha vesztettek is népszerűségükből, még mindig nem tudták imás darabok egészen leszorítani őket a falusi színpadokról. A harmincas évek A húszas évek végén két fiatal tanító került a faluba: Musits Jenő és Nagy Ernő. Ettől kezdve ők voltaik a műkedvelő előadások szervezői a gyorsabban változó káplánokkal együtt, (márcsak azért is, mert ők lettek a különböző szervezetek tényleges vezetői vagy tiszteletbeli elnökei. „Az Aranyikalászok című színdarabot 1933-ban játszottuk nyáron a községi 'kocsmában. Sokan voltak, még a söntésben is álltak. íSok szentmártoni is volt itt, mert nem sokkal előtte náluk is játszották a daraíboti „Nem így kellett volna a kalászt a hajaimba tűzni" — mondták az egyik jelenetre, s ez bizony nekünk nem tetszett. Másik évben megint nyáron Az Űr keze című darabot tanultuk. Az iskolában próbáltunk mindig hétköznap este. A Csida József káplán tanította, ö szedte össze a szereplőket is. Vasárnap este játszottuk az iskolában. Maximlámpával világítottunk, (petróleum gázlámpa). A lányok egy kis cukrot, a legények bort kaptak előadás után. Utána elkezdtünk egy másik színdarabot is, amit Nagy Ernő kántor tanátott volna. Már egy hete jártunk próbára az öreg iskolába, mikor bejött a kántorné, leszidta a szereplőket: „Nem szégyellik magukat?! Nen engedem meg, mindenki elmenjen!" Csöndesen elmentünk. Féltette az urát a lányoktól. Nem is lett az előadásból semmi."

1

! Ez a darab volt az első a bemutatottak között, melyben laz irredentizmus jelentkezett. 1934-et írtunk. Erősödött a területi revízióért indított harc, fel75