Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1986. (Szombathely, 1986)
Láng Gusztáv: A költő és olvasói. Berzsenyi Dánielre emlékezünk
hogy harmonikus emberi és társadalmi lét csak ott képzelhető el, ahol a polgárosodás korszerű vívmányai a „hellén szellem" örökségével összhangban hatna^ és működnek; a lélek művészeteken és humán hagyományokon nevelkedett «jessége nélkül a hasznosság rideg és gépies világa jöhet csak létre. Nem véletlen, hogy a 30-as évek újklasszikus iránya az antik hagyományokkal együtt Berzsenyi nagyságát is „újrafölfedezi", s hogy a görögséget példaként állító Németh László is benne látja a magyar poézis nagy, a „nemzeti ihletet" legteljesebben kifejező alakját. S ha ma életműve nagy része ismét „muzeális értékként" él csak a köztudatban, annak talán mem költészeténleik korhoz (és a kor görög—latin műveltségéhez) kötöttsége az oka, hanem, hogy közműveltségünk kóros feledékenységgel száműzte tudatából ez európai hagyomány nélkülözhetetlen értékeit. Ami Berzsenyi költészetéből leginkább élő, az „intim" lírájának néhány darabja; a Horác stílusimitációt és élményforróságú eredetiséget bravúrosan egyesítő tömörsége, A közelítő tél elmúlás-élményének megrendítő mélysége és férfias fegyelme —, hogy csak a legismertebbekre hivatkozzam, melyeket, furcsa módon, kortársai jóval kevesebb figyelemre méltattak, mint episztoláit vagy ódáit. De e „modernebb" hangú versek erényei szinte valamennyi Berzsenyi-versben ott vannak — csak költeményei olvasásával, világához téréssel kellene ünnepelnünk évfordulóját. Mert — mint bevezetőmben mondottam — a verset költő és olvasó „együtt alkotja", s a Berzsenyi-életművet nem a hangos ünneplés, hanem a csöndes, értő olvasás támasztja fel tetszhalálából. 5