Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1986. (Szombathely, 1986)

MŰHELY - Feiszt György: „ ... mi a jövőnek dolgozunk ...". Bemutatjuk Pomogyi Józsefet

FEISZT GYÖRGY „...MIA JÖVŐNEK DOLGOZUNK... BEMUTATJUK POMOGYI JÓZSEFET Nem valószínű, hogy van megyénkben olyan honismerettel foglalkozó, aki nem ismeri Pomogyi Józsefet. Szikár alakja elmaradhatatlan a honismereti összejövetelekről, tanácskozásokról. Csendes és lényegretörő hozzászólásai pedig mindig a gyakorlat oldaláról segítik az irányítás és szervezés munkáját. Az aktív munkást, az ügyért elkötelezett honismeretest ismerjük tehát, de mit tudunk róla magáról, munkájának műhelytitkairól? Bizony keveset. Erről faggattam tehát elsősorban amikor otthonában felkerestem. Kőszeginek vallja magát, ment itt nevelkedett, itt éltek már a nagyszülei is, és csak a véletlen hozta, hogy Magyaróváron látta meg a napvilágot. Három évtizede, amióta Nagygeresden él, már csak látogatóba jár haza, felkeresni a szülők sírját őrző temetőt, meglátogatni a régi ismerősöket, barátokat. A kapcsolat azonban így is élő és aktív, nemcsak az emlékek táplálják. A falutörténet, a lakóhely múltja, már gyermekkora óta foglalkoztatta. Ez az érdeklődés tanítóképzős korában, tanárának, Sebestyén Jánosnak a buzdítása nyomán vált életreszóló feladatává. Az első néprajzi gyűjtéseket a „regös cserkész" mozgalomban végezte. A mesék, anekdoták, regölések, dalok lejegyzésében különös örömét lelte, hiszen a tantárgyak közül is leginkább a történelem és az ének állt közel a szívéhez. A kőszegi képző befejezése után Dékánfalván tanítóskodott, de hamarosan katonának hívták be. A háborút hadifogság követte, majd az újraszerveződő oktatás keretei között Uraiúj faluban, Szentivánfán, később Szelestén tanított. 1957 szeptemberében került Nagygeresdre, majd az itteni iskola megszűnése után Vasegerszegre járt át tanítani. Eközben elvégezte a pécsi tanárképző történelem—ének szakát. Az „iskolakörzetesítési járvány" következtében végül is mint a bői iskola nevelője mehetett nyugdíjba. A tanítói évek során szüntelenül folytatta gyűjtő munkáját. „Tulajdonképpen a megszűnt geresdi iskola üres épülete adta az ötletet, hogy az összegyűlt nagy anyagból egy múzeumot kellene létesíteni — meséli. Az elgondolást azonban nem mindenki helyeselte. Sok vita és hosszú harc árán sikerült csak a megvalósítás. Végül is a járás, egész pontosan Kálóczi István segített, hogy megkaphassuk az épületet, így lett a falunak múzeuma. Hivatalosan a Nádasdy Ferenc múzeum Nagygeresdi helytörténeti gyűjteményeként nyitottuk meg 1965 októberében. Nógrádi Géza, a sárvári múzeum akkori igazgatója kezdettől fogva támogatott. A kiállításhoz szükséges szakmai instrukciókat tőle kaptam. A geresdi anyagot 1957 óta gyűjtöttem, de szerencsére a korábbi gyűjtések is rendelkezésemre álltak, volt tehát miből válogatni. A gyűjV