Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1986. (Szombathely, 1986)

MŰHELY - V. Molnár Zoltán: „A honismeret, a gyűjtésnkutatás életem Velejárója". Beszélgetés dr. Naszádos Istvánnal

hívott Magyar Ferenc helyett vezessem az építkezést, vállaljak részt a népfőiskola szervezésében. Azonnal igent mondtam, s elutaztam Erdélybe. Itt örökre élményt adó találkozásaim voltak — többek között — Ortutay Gyulával, Veres Péterrel, Zsögödi Nlagy Imrével, s természetesein Kós Károllyal. Sajnos, az újabb katonai behívó miatt csak rövid időt tölitihettem el a népfőiskolán. Hogyan alakult élete a felszabadulás után? Általában a kényszerszülte változatosság jellemezte. Kezdetben a Nemzeti Bizottság titkáraként tevékenykedtem, majd e szervezet megbízása alapján fuvarozási vállalkozó lettem egyetlen tehergépkocsival. A pedagógusi pályához gyakorlatilag csak 1951-ben tértem vissza, Gércére kerültem általános iskolai tanítónak. Egy év után aztán a Sárvári Fiúiskolában találtam magam. Ezután a szorgalmas tanulás évei következtek, előbb a Pécsi Pedagógiai Főiskolán magyar—történelem szakot végeztem, további három év alatt jutottam túl az egyetemen, majd hamarosan le is doktoráltam. 1959-től nyugdíjazásomig a Tinódi Gimnázium tanáraként oktattam a sárvári és városkörnyéki fiatalokat. Ha jól tudom, ekkor kezdett igazából a honismerettel is foglalkozni. Valójában mindig is érdekelt a honismeret, a gyűjtés-kutatás életem velejárója volt. A tudatos, a honismerethez kapcsolódó anyaggyűjtést 1953-ban kezdtem el, készültem az 1956-os Tinódi-évfordulóra. Ekkor kóstoltam bele a levéltári kutatások ízébe, örülök, hogy ennek következtében olyan nagy vállalkozások részese lehettem, mint a Tinódi-emlékünnepély és a Tinódi-emlékkönyv. A doktori disszertációm témája is sárvári vonatkozású: a cukorgyár történetét dolgoztam fel. A honismerettel kapcsolatos közösségmozgató tevékenységem valóban egybeesik a gimnáziumi évekkel. Már ottlétem első évében megalakítottuk honismereti szakkörünket, de aminek igazán örülök, az a felnőttek számára 1968ban létrehívott szakkörünk, mely azóta is egyfolytában tevékenykedik a város múltjának hézagtalanabb feltárásáért, szebb jövőjéért. Tulajdonképpen erről, a szívemhez oly közel álló szakkörről beszélnék elsődlegesen, csak utána magamról. Ezt most mégse tegyük, hiszen a közösségről már olvashattunk, viszont essen szó a publikációiról. Az ötvenes évek eleje óta jelennek meg írásaim, ezeknek a száma mára — már a Vasi Szemlében is — meghaladta az ötvenet. A korábban említett Tinódi-emlékkönyv mellett Sárvár monográfiájának is egyik társszerzője voltam. Három önálló kötetem van, az 1985-ben már 4. kiadásban megjelent Sárvár útikalauz, valamint A Sárvár és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet története (1945—1985), ill. A Répcelaki Sajtgyár története (1905—1985). A Sárvári Cukorgyár története c. doktori disszertációmnak eddig csak részletei jelentek meg. Remélem, a teljes anyag is olvasható lesz majd egyszer. Jelenleg is több helyismereti téma foglalkoztat, kéziratban lévő munkáim közül csupán a termelőszövetkezetek történetére vonatkozót említem. Naszádos-jelenség: egy olyan értékrend hirdetője, akit a közjóra való törekvés, a közösségszolgálat, az értelmiségi hivatástudat jellemez. Neki is része van abban, hogy a gazdag kulturális és történelmi emlékekkel rendelkező vidéki kisvárosból talán rövid időn belül múltját sem feledő igazi üdülőváros lesz. Mindezt méltányolva, általunk is nagyra értékelve, hasonló folytatást kívánva köszönjük meg a beszélgetést. 30