Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1986. (Szombathely, 1986)

KÖNYVESPOLC - Horváth Ernő: Két nép hű fia. Beszélgetésiek Pável Ágostonról

Takács Miklós, a Berzsenyi Dániel Miegyei Könyvtár igazgatója a könyvtáros Pávelről szólt, aki előtt „Nyilvánvalóvá vált . .. hogy a közművelődési könyvtári szolgálatnak, igazodva az igényekhez, az a feladata, hogy alkalmas keretet adjon az önművelésnek." Ennek érdekében mindent megtett, hogy az állományt gazdagítsa, a választékot és a szolgáltatásokat bővítse. Ehhez, pénz hiányában, ügyes szervező készsége és jó tolla nyújtott segítséget. Néhány kezdeményezését, mint pl. a nemzetiségi báziskönyvtár, ma valósítják meg. Gazdag Erzsi, József Attila-díjas költő szívesen beszél „Guszti bácsiról", hiszen elemi iskolás 'kora óta ismerte, s Ö volt az, aki a verseit megismerve további versírásra serkentette, majd később összegyűlt verseinek első kötetét „Üvegcsengő" címen megjelentette. Mosolygós, vidám embernek ismerte, aki — egyesek megjegyzésével ellentétben — szerinte gyönyörűién beszélt magyarul, s nyilván szlovén anyanyelvén ugyanúgy. Haragudni csak az emberi ostobaságért és a „kancsal megneimértésért"' tudott;, de azokért nagyon. Sok-sok emléke fűződik Pávelhez, akit apja híján atyjának tekintett. De ezeket annyira magáéinak érzi, hogyha elmondaná elveszítené őket. ,,.. .ha kikerülnek a külvilágba ... ki vannak téve a hervadásnak." — mondta, ö is vallja, hogy Pávelt, aki oly sokat tett Vas megyéért és a magyar kultúráért, nem ismerjük úgy, ahogyan kellene, s ezen csak kampányfelvillanással nem sokat lehet változtatni. Kiss Gyula, nyugalmazott főiskolai docens, gimnáziumi tanítványa volt Pávelnek, s gyermekiéinek játszópajtása. Jól ismerte és nagyon megszerette Pávelt, a tanárt: nem véletlen, hogy példaképévé is vált és hatására választotta a pedagógus pályát. De az sem véletlen,, hogy Kiss Gyula egyike lett a Vasi Szemle újraindítóinak és hogy 1958—1960-ig szerkesztői teendőit is ellátta. Visszaemlékezéséből a tanár Pável alakja rajzolódik ki, aki tudásával, bölcsességével, emberségével vívta ki tanítványai szeretetét, tiszteletét és vált sokak példaképévé. A könyvet Mukics Ferenc „Rokonod vagyok-e?" című, személyes hangvételű esszéje zárja. Bevezetőjében Pável és a szlovénség sorsát elemezve leszögezi „... nem pusztán szlovén származásom ... Sokkal inkább nemzeti létemből fakad az az érzés, ami miatt különösen vonzódom ehhez az emberhez." Boncolgatja Páviel életformáját, mely szerinte, mivel a közösségen kívült élt nem volt igazán nemzetiségi. És talán ennek köszönhető kettős kötődése — mondom én — ós az, hogy olykor mindkét nép magáénak val'lja, majd máskor mindkét nép megtagadja. A továbbiakban élvezetes olvasmányként kapunk tájékoztatást, hogy a szerző hogyan találkozott először (Pável fényképével), majd hogyan ismerkedett meg igazában Pável Ágostonnal, munkásságával, s Pável barátjának, Viko Novak professzornak, közvetítésével hogyan kapott impulzust a Pá véli kettős kötődés szükségességének megértéséhez. Eseteket sorol fel annak igazolására, hogy Pável erőfeszítései nem voltak teljesen hiábavalók és Fulvio Tomizza, olasz írót idézi, aki Pávellel azonos nézeteket vallott a szomszédos népek megbékélésének szükségességéről és fontosságáról. Végezetül elmondja, hogy Pável élete, munkássága, ragaszkodása a szlovén, magyar néphez, a két nép kultúrájához egy olyan felemelő érzéssel ajándékozta meg, mely azt a „Képtelen ötlet "-et sugallta számára, hogy „Szeretnék vele találkozni". A mű, címéhez hűen, két nyelven, magyarul és szlovénul látott napvilágot. Szlovén fordítója Mukicsné Kozár Mária. A kötet különleges értéke, hogy Pável életrajzi adatainak, a Páveli életműnek bemutatása mellett sokoldalú személyes élményanyagot is tartalmaz és e mellett korának hangulatát is kissé 145