Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1986. (Szombathely, 1986)

ADATTÁR - Csizmazia Erzsébet: Rum község 40 éves múltja

ma tizeneggyel, a lakásoké tizenkettővel emelkedett. A háború folyamán meg­sérült 47 házból 1949-re 44-et helyreállítottak, s további 10 épült. A lakóházak­nak 44,2%-a vályogfalazatú (ez az arány rosszabb, mint 1941-ben, mert akkor csak 43,4% volt vályogból). Az új házak közül hetet zsindellyel, s négyet pa­lával fedtek be. Továbbra is 6 zsúptetős maradt. A lakások aránya javult. Az egylakásos lakóházak aránya 3%-kal csökkent. A 100 tulajdonképpeni lakóházra jutó jelenlévők számaránya romlott: míg 194Hben 502, addig 8 évvel később 508 fő. 1949-ben a magánlakások közül 216 egyszobás, 105 kétszobás, 6 háromszobás, s 2 a csak konyháiból álló lakások szá­ma. Az újonnan épült lakásokban is többnyire a vertföldes padozat a jellem­ző, ugyanis a vertföldes szobák aránya 21,9%-ról 35,2%-ra emelkedett, a kony­hák esetében csak 1,6%-kal nőtt lez a szám 97-ről 103-ra. Ugyanígy több lett a csak vertföldes szobájú magánlakások száma 103^ról 122-re emelkedett. A magánlakások közül egy sem volt villannyal, vagy vízvezetékkel felszerelt. 43 A két felmérés adatait összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy a felszaba­dulást követő 4 évben a község erejéihez képest viszonylag jelentős helyreállí­tási ill. házépítési munkálatok folytak (55 házat érint), de csak a hagyományos felszereltséggel alakították ki új lakásviszonyaikat. A későbbi években azonban fokozatosan nőtt a nagyobb lakások számaránya. Egyre több készült legalább két szobával. A 60-as évek közepétől pedig az építkezések összetétele mindin­kább a két- és három-, majd a 70-es évek körül a többszobás lakások irányába tolódott Rumban. 1980-ban a lakások 55,8%-a kétszobás, 20,7%-a három és többszobás. Az egyszobás lakások száma 23,4%-ra csökkent <1941-ben 57,4%, 1949-ben 64,5%). A kommunális szolgáltatások hálózatának bővítése és a hálózat kapacitásá­nak növelése, valamint az új lakásépítések eredményeként a lakások közmű­ellátottsága is jelentősen fejlődött. Községünkben ezt két dátum jelzi: 1952. a villany, s 1970. a víz bevezetése. Egyre terjed a lakosság körében a gáz haszná­lata is. 1980-ban a 376 rumi lakás közül 375 villanyvezetékkel,' 302 gázzal, s 301 vízvezetékkel ellátott. 169 lakás vízöblítéses WC-vel, 249 szennyvízelvezető csa­tornával, 209 fürdőszobával felszerelt. A lakott lakások többsége 60—79 m 2 alapterületű. 44 Korábban a lakások fűtésére fát és szenet használtak. A korszerű fűtés al­kalmazása nagyobb számban csak az utóbbi évtizedben terjedt el. A korszerű­séget községünkben e téren a központi fűtés jelenti. Típusai: víz-, villanyfűtés, ill. 3 lakás esetében légbef úvatás. De a helyiségek zömét továbbra is egyedileg, leggyakrabban szilárd tüzelőanyaggal (fával, szénnel) fűtik. Az elmúlt évtizedben épített lakások jobb felszereltsége, valamint a már meglévő lakások egy részének korszerűsítése következtében nőtt a komfortos lakások száma: 47,2%, a félkomfortosoké 11,2%. Még a közelmúltban is talál­hattunk a községben olyan házakat, amelyek konyhája vertföldes és ún. fal­barakott tűzhelye van (a II. világháború előtt a módosabb családok rendelkez­tek ilyennel), vagy a tetőzete zsúpszalmából készült. Ez talán azzal is magyarázható, hogy a lakások 57%-a a második világhá­ború előtt épült, Lakások építési év szerint: —1899: 63. 1900—1919: 51. 1920—1944: 100. 1945—1959: 52. 1960—69: 59. 1970—79: 51. összesen: 376. 118

Next

/
Thumbnails
Contents