Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)
KÖNYVESPOLC - Sill Ferenc: Valter Ilona: Románkori szakrális épületek Nyugat-Pannoniában
sze ma már csak írott emlékekből ismert. Imponáló szám ez annak ellenére, hogy mindössze 167 olyan emlék maradt, amely vagy eredeti állagában, vagy i'alrészleteiben, esetleg faragott kő formájában utal az egykori építmény rangjára. Megbecsülendő eredménye a műnek a patrociniumokra (templomok titulusára) vonatkozó közlés. Az összegyűjtött 347 patrocinium tanulságos felismerésekhez nyújt segítséget. Egy-egy patrocinium elterjedése ugyanis a kialakuló kultuszkapcsolatok hü tükre. Ugyanakkor segíti meghatározni a templom építésének idejét, esetleg alapot ad a feltételezésre, hogy adott helyen már előbb is kultuszépület állhatott. Az építészeti kölcsönhatások főleg a nemzetiségi kolostortemplomokon (Lebeny, IMagykapornok, Tűrje, Ják) tanulmányozhatók. Értéke a szerző kutatásainak nemcsak a teljességre törekvő dokumentáció, hanem az említett kölcsönhatások tárgyalása is. Nyugat-Pannóniában a.francia, délnémet hatás mellett az alsó-ausztriai, fóleg cisztercita építészet hatott. Más oldalról viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar építőműhelyek hatása osztrák területen is nyomon követhető. A mű szemléltető térképei több hasznos szempontból mutatják be a románkori építészet emlékeit. Áttekinthetjük azokat a helységeket, ahol az építményekről emlék maradt ránk. Szemléletes képet alkothatunk az alaprajzi típusok szóródásáról, a toronyépítmények jellegéről. (Itt megemlítem, hogy Vépen is kettőstornyú templom állt a középkorban.) Külön térképen láthatjuk azokat a helységeket, ahol csak írott emlék maradt fenn és egy külön térkép szemlélteti, hogy hol milyen építőanyagot használtak. A mű szerkesztése világos, szűkszavú, adatközlő. A bevezető tanulmányt a koronázó palástról, a Képes Krónikából, jellegzetes templomokról, faragott kőemlékekröl és intézmények pecsétjeiről közölt képek teszik szemléletessé. A rövidítések között pontatlanságnak tűnik a Zala megyei Állami Levéltár megjelölés, amely pontosan Zala megyei Levéltár. Ugyanakkor nem találjuk a Vas megyei Levéltárat, amelynek anyagát a szerző bizonyára használta. A kismartoni (Eisenstadt-i) Roetzer kiadó gondozásában megjelent művet 1985. október 30-án mutatta be Theodor Kery tartományi elnök Kismartonban az Esterházy kastély Empire-termében. Hazai bemutatására az Országos Műemléki Felügyelőségen került sor. Dercsényi Dezső a Budapesti Kulturális Fórum résztvevőinek jelenlétében emlékezett meg róla, mint a nemzetek közötti együttműködés rangos dokumentumáról. A mű egyrészt hasznos szolgálatot tesz a Pannon terület egyháztörténetének, művelődéstörténetének alaposabb megismerésében, másrészt jó bemutatkozás azok előtt, akik érdeklődve tekintenek kulturális örökségünkre. SILL FERENC 75