Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)

ADATTÁR - Székely László: A gasztonyi iskola története

Itthon vagy-e, hidas mester? Itthon vagyok, csak most jöttem. Eressz által a hídadon. Nem eresztlek, mert leszakad, Ha leszakad, megfoltozod. Mivel kell azt megfoltozni? Gyűrűgyönggyel, zöld harmattal, Hol veszed a gyűrűgyöngyöt? Istenadta két kezemmel. A tanulók létszámáról tájékoztatnak a kb. 3—4 évenkint megjelenő egy­házmegyei papi névtárak, schematizmusok. Latinul scholaresnek nevezik őket, később, mikor már magyar nyelven szerkesztették, gyakran tanoncoknak. A 6 osztályt két csoportra osztották, legtöbbször úgy, hogy az I— II. osz­tály volt együtt s a másik tanerőre jutott a többi. Meg kell ]egyezni, hogy az összevont osztályoknak is megvolt az előnyük: az ismétlés, amely a latin sze­rint: mater studiorum, mire a hatodikos fölkapta a leckét, azt már a harmadi­kos kora óta többször hallotta. Jó fényt vet a tanítás színvonalára és eredményére egy Amerikába szár­mazott hölgynek, etnográfus festőművésznőnek közlése. Öt negyedikes korában vitték ki 1956-ban disszidáló szülei. Ott kinn vizsgát kellett tennie. Hatvan disszidált magyar gyermeket vizsgáztattak számtanból mind elégtelennek bi­zonyult, csak ő nem, mert a gasztonyi iskolában már mindazt megtanulta, ami felől ott kérdezték. Akik csak hat osztályt végeztek, mert az ő korukban még nem volt meg a hetedik-nyolcadik osztály, és mégsem akartak lemaradni, azok a „dolgozók esti iskolájában" igyekeztek a hiányt pótolni. Esténkint 4—5 tan­órán vettek részt — lehettek vagy 12—14-en — s egy Szentgotthárdról érkező bizottság előtt tettek vizsgát. 1947-ben általános intézkedés következtében az „elemi iskola" neve „nép­iskola" lett s ezzel együtt a tananyag, tanterv is jelentős változásokon ment át. De ne ugorjunk át éveket. Még ott tartunk, hogy Kovács József másod­tanító hat évi itteni működés után Tótújfaluba került s helyébe 1930 október 26-án 12 pályázó közül Piller Dezsőt választotta meg a katolikus hitközség. VI. PILLER DEZSŐ Külön fejezetet érdemel Gasztonynak és iskolájának történetében Piller Dezső. Ö 20 évesen került ide, Balatonhenyén született 1910. május 30-án. Pécsett szerzett kántori és tanítói oklevelet, volt külön leventeoktató bizonyítványa is. A kisunyomi plébános kitűnő bizonyítványt állított ki egyéniségéről, magatar­tásáról — tanítványai és tisztelői még különbet. Kántornak is kitűnő lett vol­na, de ritkán került az orgona mellé. Viszont a tanulókat szépen előkészítette a templomi énekek buzgó éneklésére. Amikor a volt Boros-kastélyban lakott, esténkint gyakran kiült az erkélyre s tárogatózott az arra járók gyönyörűsé­gére. Karácsonykor évről évre rendezett valamilyen betlehemes misztérium­játékot tanítványaival, e darabokat többnyire maga szerzetté, hiszen mellesleg költő is volt, aki a falu vagy iskola apró-cseprő eseményeit szerette versben megénekelni. Fényképek igazolják, hogy felnőttek színjátszásában is vállalta a 52

Next

/
Thumbnails
Contents