Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)

ADATTÁR - Dömötör Sándor: Adatgyűjtés Hegyhátszentpéteren

vittek ki nekik a hegybe, ott tanyáztak valamelyik pincénél. Nagyon goromba tél volt, nem tudtak visszamenni. Fújt a szél, hordta a sűrűn hulló havat. Elfogyott az ennivalójuk, aztán elindultak hazafelé. Üt nélkül mentek, nem találták meg a csapást. Az Újtemető keresztjéhez keveredtek el, de nem tudták, hol vannak. Tanakodtak sokáig: azt hitték, hogy a Szent falu felé néz és elindultak abban az irányban. A Buja felé a tokákhoz értek. Innen már nem tudtak továbbmenni, elfáradtak. Leestek a hóba, aztán ottfagytak meg. Behúzták őket szányon. A csapa után találták meg mindet a hóba temetve. A szobában az ágyra tették őket, ott engedtek ki, egészen meg voltak dermedve. A házastársakat egymás mellé tették. Ahogyan kiengedték, megmozdultak maguktól az ágyon! — Nézd komám, már ölelkezni akarnak! — mondotta az egyik tréfás ember, de bizony azok nem mozogtak többé. Ködös időben, télen gyakran megkeverednek az emberek a dombok közt és sokáig bódorognak, amíg megtalálják magukat. A régiek az ilyen emberre azt mondták, hogy veszett fűre lépett, azért bolog. Sok bele is halt. Sok Mihálfán gyütt létre (-vette észre), hol van, annyit ment. XI. A tehén dagadt tőgyét ménkővel szokták a régiek maszérozni (-dörgülni). A ménkő fényesforma gövecs (-kavics, simára csiszolt kődarab) volt. A daganat nem a kőtől, hanem a maszértul apadt el. XII. Tóth Lajos Győrvárra járt egy lányhoz, inkább egy elvált asszonyhoz. Egyszer éjféltájban jött hazafelé. Elkiáltotta magát: — Boda királ, gyere el! — Ekkor beszakadt alatta a jég és nagyot reccsent. Akkorát reccsent, hogy el nem tudta képzelni, mi az. Megijedt és futni kezdett. Meg sem állt hazáig, majdnem összeroskadt, mire hazaért. Másnap elment megnézni, mi van a recscsenés helyén. Akkor jött rá, hogy mi is történt tulajdonképpen. Boda király fehér kutya képében is szokott előjönni, ha hívják. Sokan találkoztak vele. Alig tudtak szabadulni tőle. XIII. Régen a csikósok is az erdőn őröztek és így sok minden megesett velük. Egyszer apám is künnvolt, a temető mellett feküdt. Egyszercsak felérzett, észre vette, hogy futnak a lovak. Volt egy pipitérbokor, azt hajtogatta a szél, ő meg azt hitte, hogy ember mozog arra. A hajaszála is égnek állt, úgy megijedt, hogy ki lehet, de mégis odament. Akkor látta, hogy mi az. A lovak is attól ijedtek meg. Egész éjjel hajkurászta a lovakat, mégsem tudta megkeríteni őket. Attól kezdve sohasem tudott megmaradni azon a helyen a lovakkal, mindig megbolondulnak, ha arrament velük. XIV. Az őröző gyerekek sokszor verebeket fogtak, aztán megköpesztették. Nyárson megsütötték, aztán jóízűen megették. Azt mondják, hogy nagyon jó íze volt. Csodálkoztak, hogy miért nem fogyasztják rendesen a verebeket az emberek. XV. Az egyik öregasszonyról mondja, hogy fincos (-eleven, mozgékony) asszony volt mindig. Még 80 éves korában is gubacsot járt szedni az erdőségben. Jobb napszámja volt, mint annak, aki dolgozott. A gyerekeket nem szerette, mert otthon kellett neki maradni, ha a fiatalok dolgozni mentek és nem vihették magukkal. Jobban szeretett tücskörészni (-gondtalanul járni-kelni, nézelődni, keresgélni), mint dolgozni. XVI. A régiek a hájat egy cserép kuglisütőben megfagyasztották, utána spárgával átkötötték és vitték a hegyre. Megfüstölték egy kicsit, meg is sózták. Fölséges eledel volt. Egy-egy darabot levágtak belőle, aztán pirított kenyérre kenték. Arra csúszott ám a bor! XVII. A török időkben a győrvári várban volt megszorulva a lakosság a törökök ki akarták őket verni ás elvinni. A győrvári szabó kiszárított kecske41