Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)

MŰHELY - Horváth Ernő: Bemutatjuk dr. Dömötör Sándort

hogyan alakul a falu népe, képe és élete a nagyszabású társadalmi átalakulások következményeként. Eredménye egy 1955-ben „A simasági milliomos tsz élete'

: című kiállítás megrendezése, majd 1963-ban a Savaria Értesítőben „Simasági tsz parasztok" címmel megjelent történelmi-néprajzi tanulmánya lett. Jártuk együtt a Sághegyet is. Itt akkor a szőlőgazdálkodás tárgyi kultúrája érdekelte, s főleg az akkor még meglehetősen jó állapotban meglévő több százesztendős pince, melynek szabad belső tűzhelyét magam rajzoltam meg a később az Ethnographia-ban megjelent tanulmánya számára. Számomra a vele terepen töltött kiszállások, melyek sorát hosszan folytathatnám, rendkívül hasznosak voltak, s ma is nagyon hálásan gondolok vissza ezekre a napokra. Munkája sokrétű és sokszínű volt. Foglalkozott tárgyi néprajzzal, ezen belül az arató szerszámokkal, a bakhátas szántással, a fazekassággal, a gesztenyetermeléssel, a csépléssel stb., a szellemi néprajz területén mesékkel, mondákkal, dalokkal, táncokkal, babonás szokásokkal stb. Foglalkozott továbbá nyelvészeti kérdésekkel, faluszociográfiával, munkásmozgalommal, helytörténettel, honismerettel, betyárokkal, cigányokkal stb. Mindenben otthon volt. A Szombathelyen eltöltött nyolc esztendő életének legtermékenyebb időszaka volt, melyet széles körű irodalmi munkásság is fémjelez. De ugyanezt teszi az a mintegy 60 témát átölelő és sok ezer oldalt számláló gyűjtési anyaga, mely a Savaria Múzeum Néprajzi Osztályának adattárában fellelhető. Ezek felsorolása itt messzire vezetne. A HONISMERETI MOZGALOM SZERVEZŐJE 1957-ben, belefáradva a családtól való távolléttel járó hányatottságba, szeptemberben lemond a múzeum vezetéséről és visszaköltözik Budapestre, ahol, 1958 januárjától a Népművelési Intézetben néprajzi osztályvezető helyettesi megbízatást kap. Az Intézet átszervezése után a honismereti mozgalom országos instruktora lett 1969-ig. A Hazafias Népfront égisze alatt elindított honismereti mozgalom atyját tiszteljük benne. 1961-től 69-ig a szerkesztője volt a .,Honismeret" című lapnak. E munkái során is bebizonyította rendkívüli szervező képességét. Közben szakmai munkáját is tovább folytatta, melynek eredményeként tollából, szerkesztő keze alól újabb kiadványok láttak napvilágot. Munkásságát társadalmunk kitüntetésekkel is elismerte. 1955-ben és 1967ben megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntető jelvényt, 1969-ben pedig a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. A honismereti mozgalom munkáját rendkívül fontosnak ítélte. Az erről vallott hitvallását a „Simasági tsz parasztok" című munkájának Utószavában az alábbiakban fogalmazta meg: ,,... azt szeretnénk, ha segítenék azt a felismerést, hogy a falusi klubokban, honismereti szakkörökben, baráti beszélgetések keretében, „pipafüst" mellett, konkrét módon kell elemeznünk környezetünket, kultúránkat, életünket, törekvéseinket, igényeinket. Űjra és újra fel kell idéznünk honnan jöttünk, hogyan élünk, hová megyünk, mit akarunk. Ez ma már nem csupán a tudomány feladata nem néhány lelkes „falukutató" törekvése, hanem mindnyájunké ..." Munkáját mindig teljes odaadással, mély hittel, szakmai felelősséggel és rendkívüli szorgalommal végezte. Végtelenül sajnáljuk, hogy megromlott egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy azt a sok anyagot és adatot, melyet így összegyűjtött nem áll módjában teljes egészében a tudomány asztalára készen letenni. Munkája azonban így sem torzó, csupán be nem fejezett témáival feladatokat hagyott a következő generációnak. 21