Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)
MŰHELY - Horváth Ernő: Bemutatjuk dr. Dömötör Sándort
ber 21-én, a romok eltakarítása és az épület helyreállítása után a múzeum az emeleten berendezett új természettudományi és néprajzi kiállításaival kitárhatta kapuit a nagyközönség előtt. Mindezek Dömötör Sándor rendkívüli szervezőkészségéről és munkabírásáról tanúskodnak. Közben az állandó kiállítások mellett időszaki kiállításokat is szervezett, mint pl. 1950-ben az orvostörténeti kiállítás, melyet dr. Bencze József orvos segítségével készített el. 1951-ben Vas megye munkásmozgalmáról összeállított anyaggal, majd 1952-ben Nemzetközi gyermekrajz kiállítással, a szombathelyi képzőművészeti csoport bemutatkozó kiállításával és egyéb kisebb bemutatókkal fogadta a közönséget. 1952. november 30-ra elkészíttette a földszinti régészeti kiállítást, mely által kiteljesült az intézmény teljes profilja. Ehhez már segítsége is volt, hiszen 1952 februárjában Türr Ervin személyében segítőtársa érkezik. Az általa szervezett és rendezett sok kiállítás óriási mértékben megnövelte a Múzeum látogatottságát. Az 1943-ban volt 3652 fős látogatottság 1951-ben 42 000-re, 1952-ben pedig közel 70 00Ö-re emelkedett. A kiállításszervező és rendező tevékenysége mellett óriási energiával lát neki a gyűjtő és tudományos feldolgozó munkának, miközben rendberakja a múzeum gyűjteményeit is. A feldolgozó munkájából külön is említést érdemel a nagy szelídgesztenye tanulmánya. Ehhez az indíttatást nyilván a Múzeum korábbi hagyományai adták, ugyanis az 1920—30-as években a Természettudományos Osztályon dr. Gáyer Gyula is és Pákay Arnold is sokat foglalkozott a nyugatdunántúli gesztenyések kérdésével. E témában Dömötör Sándor nagy levelezést folytat különféle (természettudós, néprajzos, nyelvész stb.) szakemberekkel, kérdőíveket fogalmaz, melyeket Vasvármegye Népművelési Felügyelősége segítségével megküldet a helyi művelődési intézmények vezetőinek, illetve a tanácsok művelődési előadóinak. Így aránylag rövid időn belül sok területi adathoz jut, melyek alapján terepbejárásait is pontosabban tudja szervezni. Eredményeként már 1951-ben megjelenik az Acta Ethnographica-ban „Kultúra kastanov v Komitate Vas" című terjedelmes tanulmánya a szelídgesztenyéről. Fenti témához fűződő terepmunkái során is sok tárgyi anyaggal és fényképfelvétellel gyarapította gyűjteményét. Mivel az új állandó kiállítások megépítésével megszűnt a lehetőség az időszaki kiállítások rendezésére, ezért új módszereket keres és talál. 1953-ban elkezdi a város területén a kirakat-kiállítások szervezését és rendezését. Így kerülnek bemutatásra a „Rákóczi", a „Sötét középkor", a „Mezőgazdaság", a „Fazekasság", a „Baltavári leletek", a „Fáklyától a mécsesig" című kiállítások, melyek nagy közönségsikert aratnak és a múzeumnak is jó propagandát szolgáltatnak. Muzeológiai munkája a múzeum falain is túlterjedt. Vasváron összeismerkedik a község egyik jeles személyiségével, Németh Antallal, akivel életre szóló barátságot kötött. Szakmailag segítette őt egy hegyháti gyűjtemény létrehozásában, majd ebből 1951-ben a vasvári Kultúrotthonban egy helytörténeti kiállítás megrendezésében. 1952 októberében kezelésébe veszi a szombathelyi püspökkerti romterületet Romkert néven, ahol 1953-ban Türr Ervin régész segítségével elkészítik a Romkerti Helytörténeti Kiállítást. A múzeum személyzete ekkor összesen kilenc fő volt. Dr. Dömötör Sándor igazgató, Türr Ervin római régész, Szakonyi László restaurátor, Benkő Károly (Pávei sógora), 4 órás adminisztrátor, egy takarítónő és 4 négyórás teremőr. Ebből is látjuk, hogy az igazgató igen nagy terheket viselt a vállán, aki napi 10— 12 órákat dolgozott, hogy az elvárásoknak eleget tegyen. Ezt tehette, mivel az irodája volt a szálláshelye is — ugyanis a tanácstól többszöri kérése ellenére 18