Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1984. (Szombathely, 1984)
2. szám - MŰHELY - Káldos Gyula: A celldömölki helytörténeti csoport munkájáról Naszádos István: Miért vonzó a mi honismereti szakkörünk?
merőit foglalkozásainkra, előadásra vagy isimertetésre meghíívjuk. Ez nemcsak azt tette lehetővé, hogy az illetőiket megismerjük, hanem a legilletiékesebbéktől sikerült pontos és részletes információt kapnunk. Jónaik tartanám, ha az elkövetkező időiben iesetleg tapasztalatcsere vagy ismeretszerzés céljaiból más honismereti, körökkel is kapcsolatot teremtenénk és meglátogatnánk foglalkozásaikat." Dr. Schlőgl József „Csak örömmel üdvözölhetem, hogy a Városi Könyvtár és a Hazafias Népfront Városi Bizottsága szinte minden évben pályázati felhívást küld ki a helytörténettel, a honismerettel kapcsolatiban. Adatok gyűjtésével, tárgyi és szellemi „értékeink" «légmentesével járulhatunk hozzá városiunk és környékének gazdagításához. Szegényebbé .válnia népünk kultúrája, ha a még élő adatközlők elmondásait, tapasztalatait nem jegyeznénk le. Nagyon helyes, hogy a .könyvtár igazgatója a Ibeérlkezett pályamunkákat leltárba veszi, és a jkutatók", avagy tanulmányokat író diákok részére — betekintésre rendelkezésire bocsátja. A helytörténettel való foglalkozásban ki-ki megtalálja egyéni rátermettségének megfelelő, kedvére való témát. Ém például inkább a népi nyelvjárásokkal, a kiejtésbeli jelölésekkel, a mondatbani stílussal, szólások és közmondások megállapításai<val, magyarázataival foglalkozóim. Persze ezen kívül közvetlen szülőföldem története is érdekel. Terveimhen — a jövőt illetően — szerepel majd egy „házi használatra" írt összeállítás elkészítése." Zongor Ferenc „Szerény létszámai honismereti körünk véleményem szerint eredményesen felelt meg az elvárásoknak. A létszámunkra azért utalok, mert a szélesebb körű, érvekkel ezelőtt szekciókra bontott szakkör nem töltötte be hivatalsat. A jövőben viszont gondolni kell a fiatalításra. Azon túl, hogy a köztudat számára is ismertté válik közvetlen környezetünk távoli vagy közeli múltja, a szakkör 'még egy nagyon fontos szerepet is betölt. Találkozásaink egyfaj.ta társasági fórummá is .váltaik. Az ^elidegenedést" csökkenteni tudtuk — már 'ami a .baráti körünket illeti. Jellemző a szakkör eredményességére, hogy a sok kutatást, adatgyűjtést megkivánó műveket főleg nyugdíjas tagjaink produkálták. Ez a körülmény teljesen érthető, ha az időigényes munkákra gondolunk. Ugyanakkor jogos az az aggodalom, hogy a nyugdíjasok alacsonyabb anyagi körülményei, az utazási költségek emelkedése imiatt csökkenni fog a kutatások száma és így azok eredményei szegényebbek lesznek. Maradandó lemlákeket őrzünk mindannyian, ha a bennünket meglátogató, munkákat értékelő vendégekkel való találkozásokra gondolunk. Ezek a találkozások egyrészt tágították érdeklődiésümket, másrészt ösztönzést, telkesítést adtak a további munkához. Amíg az írásos forrásanyagok feldolgozása általában sikerrel járt, addig a régészeti vonatkozású léletanyagoik feltárásában, mentésében nem sikerült előbbre lépnünk. Köztudomású, hogy az intaházi temető körüli térségben hosszú idő óta töri-zúzza a földiben szunnyadó leletanyagot a talajművelés. Egy kiadós zápor után szanaszét hevernek, fehérle16