Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1983. (Szombathely, 1983)

1. szám - MŰHELY - Csiszár Károly Az Őrség költői

féltve aggódik a békéért, mert maga is részese volt a népírtó háborúnak. S ahogy egyre tágabbra nyílt előtte a világ, a vászonruhás falusi emberből férfiemberré fejlődött: határőr, erdész, tanácselnökké emelkedett társadalmi horizontja. Ennek arányában mélyült, gazdagodott érzelemvilága, kultúrája, mely költeményeiben is kifejezésre jut.így válik lírája teljessé, a közösség, a szűkebb vagy tágabb értelemben vett család nagy harmóniájává. Soha nem táplált nagy költői becsvágyakat önmagában, nem kívánt ő a kor élenjáró költőinek nyomában loholni, jól tudta helyét a költészet világában. A műgond állandó emelésére és csiszolására kevés ideje volt. Hogyan és kitől tanulhatott volna fiatal korában a szegényparaszti környezetben, a világháború sodrában, néhány 100 méterre az ország szélétől? Amit tanult, azt a népköltészetből tanulta. Nem csoda,hogy verseiben ez érződik is. Ugyanakkor - legjobb verseiben - pereg a sok természeti kép, lüktet a dalszerű ritmus. Téli táj c. verse ad is erre ízelítőt: "Fehér a táj, a hó szitál, A szél fenyőt, juhart cibál, Az ég-burát befújta az ón ... Az ég kúpja fénylő acél: Ablakában kinyilt a tél." Életműve gazdag (hagyaték), versei olyan lírát képviselnek, amelyben tiszta, szép visszhangot vernek a természet, a társadalmi és nemzeti sors, a családi élet mindenki által átélhető közös vagy rokon érzelmei. Befejezésként részlet az Órségi ének c. verséből: "Csodás táj: csupa domb, csupa lomb szálfenyők, erecskék, patakok, 14