Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1983. (Szombathely, 1983)

2. szám - A MOZGALOM HÍREI - Bandi Gábor Bárdosi János néprajzkutató /1933-1983./

50 évesen eltávozott körünkből. Huszonöt évig dolgozott a Savaria Múzeumban, Vas megye néprajzi kutatásának,népi építészeti felmérésének ő adott karaktert és lendületet 1958-tól 1983-ig. Munkáját itt az Alpok-alján és az Őrségben végezte, itt volt igazán otthon, itt ismerte legjobban a paraszti élet hétköznapjait és ünnepeit, az élet változásait oly hűen megőrző ősi házakat, a gazdálkodást, a mesterségeket és a mindennapok művészetét. Tálasi István, Tóth János és Varga László voltak értékmentő munkájának mesterei, majd ő maga is alig két évtized alatt a népi építészet hazai kutatásának legismertebb tekintélye lett. A Vasi Múzeumfalu telepítése, a cáki pincesor helyreállítása vagy a szalafői Pityerszer nagyhírű szabadtéri múzeuma életművének jól látható csúcsaiként példák maradnak mindannyiunk számára. Néhány hónapja még Krakkóban kiállítást rendezett, nyomdára kész kéziratait alig egy hónapja nézte át utoljára. Készült múzeumunk 75 éves jubileumára, bontott házat, hogy újraépíthessen! Betegágyán talán a legutolsó percekig az újrakezdés lehetőségéről beszélt ... Bárdosi János barátunk és kollégánk ninas többé! Fáradtságát, szemérmes küzdelmét a betegséggel is csak pillanatokra láthattuk. Ami meg kell hogy maradjon bennünk, az a vele töltött napok számtalan apró gesztusa, tisztessége a tudományban, irtózása és megvetése mindennel szemben, amit hamisnak vagy félmegoldásnak ítélt. Nehéz kimondani, de félek, hogy sokan a kortársak és követők között igazán csak a búcsú után fognak mérleget készíteni e csendes és egyszerre kemény, céltudatos élet eredményein. 1933-tól 1983-ig, nagy, keserves fordulatok viharaiban, újjászületéskor, száguldások és öntisztulások idején, a mára 50 évessé lettek legjobbjaira talán nem ért rá eleget figyelni a világ, de az igazán jók és tenniakarók, önmagukkal is csak ritkán törődtek. Akik tiszteltük és szerettük Bárdosi Jánost, most erre gondolunk a herényi temetőben. Fogadjunk legalább csendben önmagunkban tisztességes munkát, figyelmet és még több emberséget, hogy méltók lehessünk a rokon, a barát, a kolléga emlékének megőrzésére, s majd egyszer a tisztes megemlékezésre is. I^ÖOO O OOO. OOOOOOOOöOOOOoOOOOooCíOOOOC 40