Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)

1. szám - Torda Géza: Egy termelőszövetkezet története. Kőszeg-Hegyalja MTSz

gyümölcsös 277 kh legelő 292 kh erdő" 152 3 kh egyéb 160 kh A családok száma 403, a tagok száma 43 5 főre emelkedett. Az egyesü­lés következtében a termelőszövetkezet dinamikus fejlődésnek indult, sokat emelkedett a termelés színvonala is, amelyre az 1968. évi ter­mésátlagokból következtethetünk. Az 1968. évi termésátlagok; búza 16,9 q rozs 10,3 q árpa 17,5 q zab 11,1 q kukorica 23,4 q cukorrépa 189,1 q /20/ A tsz 1968-ban jelentős összeget ruházott be mintegy 6.389.000 Pt-ot ruházott be, csak a legjelentősebb beruházásokat emliteném meg. Töb­bek között az öt község tsz-majorjainak útjait betonozták le /4014 négy­zetmétert/. Kőszegszerdahelyen korszerű gépjavító műhelyt építettek, 30 kat. hold területen ujabb málnást telepitettek, a kopár hegyoldalakat gesz­tenye- és fenyőcsemetékkel ültették be, mintegy 150 kat. holdat. 1969-ben a jól működő „Kőszeg - Hegyalja" MTSZ-t Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke is meglátogatta, és a látogatásáról nagyon elége­detten nyilatkozott. Mint a Vas Népe c. vas megyei napilap cikkében olvashattuk, az Elnö­ki Tanács elnöke a termelőszövetkezet jól felszerelt borjúnevelőjéről, a növendék- és tehénállományáról, valamint a modern gépjavitó műhelyről nyilatkozott nagyon elismerően. Elbeszélgetett a tagokkal, meghallgatta problémáikat, véleményüket és kérdéseiket. Az üzemegységek megtekintése után a tsz akkori elnöke, Hé fines József részletesen beszámolt a magasrangu vendégnek a gazdálkodásról. Hé­rincs József beszámolójából idézem a következőket: „. . . a szövetkezet öt kis hegyaljai községet ölel fel . . . hisz a kis falusi tsz-ek, amig külön gazdálkodtak, nem éppen a legerősebb gazda­ságok kategóriájába tartoztak, a tagok keresete is elég alacsony volt. Önmagukban nem válhattak igazi nagyüzemmé. 1968-ban megtörtént az egyesülés, s azóta töretlenül fejlödnek. " A tsz elnöke ezután a problémákról is beszélt, mint elmondta: 29

Next

/
Thumbnails
Contents