Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)

Különszám: Az Ungaresca tánceggyüttes története - II. KIBONTAKOZÁS AZ ISKOLÁBAN - Krizisben és annak ellenére

egy olvashatatlan aláirású vendégtől származnak. Nemcsak az együttes műsora jelentett élményt a kőszegi diákoknak, hanem az a kapcsolat is, -1 Q amely kialakult a Budapest Táncegyüttes vezetőjével és művészeivel. S most már nem véletlen az sem, hogy a gimnazisták Józs ef Attila műso­ra a Vasi Napok, illetve a Kőszegi Ünnepi Hét programjában szerepel. Nemcsak a program, hanem a rnüsor teljes összekötőszövege is fennma­radt, és 23 év távolságából is friss, korszerű. Amit azóta az együttes „kinőtt", az a Kőszegen és akkor még megbocsátható iskolás-ismeretter­jesztő jelleg, ami az összekötőszövegben itt-ott megnyilvánult. De ha a táncok mellett a többi számot tekintjük, a költőről alkotott kép ma sem tűnik sematikusnak. Az elhangzott verseket /A legutolsó harcos, Falu, A kanász, Mikor az uccán, Ad sidera, Istenem, A Dunánál, Szocialisták, Munkások, Már kétmilliárd, Levegőt!, Hazám, Tömeg/ részben szavalták .a táncosok, részben szavalókórusként mondták, s régi forradalmi indulók /Varsavianka, Bécsi munkásinduló, „Finn induló"/ mellett magyar és román népdalokat adott elő az énekkarrá szerveződött tánccsoport és a zenekar. Az együttes helyzetére azonban jellemző, hogy a megnyitót tartó megyei tanácsi osztályvezető, Farkas László, az együttes méltatásánál utalt a gáncsoskodókra, akik „kultúrtéesznek" hívják a csoportot, amit az vállalt 19 / ­is. (Arra mar nincs adat, hogy volt-e különbség a ket műsor között, de tény, hogy a József Attila estet május 11-én tartották a diákok a "Zárdá­ban", s a Vas Népe május 23-án este 8 órai kezdettel is József Attila est­re hívja a Vasi Napok vendégeit, a gimnázium dísztermébe, a gimnazisták rendezésében. ) KRIZISBEN ES ANNAK ELLENÉRE Ha mindezt nézzük., az együttes pályája töretlenül ivei felfelé, útja diadalút. De arról, hogy most került a mélypontra, a néha még most is fájó emléke­ken kivül csak levéltári adatok, meg egy véletlenül megmaradt magán-doku­mentum szólnak. Táncoktató még mindig nem volt. Egy-egy diák utazott el olvan eevütt esekhez, ahol tanulás céljából befogadták /Bihari együttes, Ba­21 kony együttes, Debreceni Népi Együttes/, vagy Kőszegen járó, esetleg 22 oda meghívott táncostól lestek el egy-egy táncot. S eveken at ment a toldozás-foldozás, egyedül Pungor Ervin, aki megyei tanácsi előadóként a nagy "rivális'! a szombathelyi Savaria Táncegyüttes vezetője volt, jött át néha Kőszegre táncot tanítani. De gyakran megesett, hogy senki nem akadt akitől tanulni lehetett volna. A diákok egy része elmaradozott a próbáról, 13

Next

/
Thumbnails
Contents