Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)
2. szám - Dala József: A honismereti mozgalom gazdag évei
tudományos szervezetek a honismereti mozgalomra támaszkodhattak. A néprajzi gyűjtőmunka kiterjedt a tárgyak és a szellemi néprajz területére. A honismereti munka széles skálán mozgott. Utalok többek közötl a természetvédelem jelentőségének a felismerésére - jóllehet akkor még - más körökben a ma már világtémává vált környezet és természetvédelem nem került előtérbe. Kezdeményeztük a Madarak és Pák Napjának a megtartását, mindenekelőtt az iskolákban. Bizonyítható, hogy megszaporodtak a jól megirt pályamüvek, a kis kiállítások beléptek a művelődési házak, iskolák termeibe. A közművelődés színesebbé vált a honismereti mozgalom által. Ami Vas megyét illeti, igen jelentős eredmény volt, hogy sok településen felnőtt és ifjúsági honismereti szakkörök alakultak. E szakköröket tapasztalt honismereti munkások vezették. Legtöbb helyen éves munkaprogram alapján dolgoztak és tapasztalatszerzés céljából ellátogattak egymáshoz. A sajtó rendszeresen foglalkozott a mozgalom eredményeivel. Most 20 év után visszatekintve egy nagyszerű út megtételéről adhatunk számot. Az országos honismereti tanácskozás asztalára gazdag termést tehetünk le. Ezekért az eredményekért kitartóan dolgoztak Vas megye honismereti munkásai. Az évek szorgalmas tanulással is te Ütődtek. Az országos és helyi tanfolyamok alapozták meg az eredményes munkát és azt, hogy a mozgalom céltudatosan tudta vállalni a legfontosabb feladatokat. A megsárgult jegyzetek és feljegyzések tanúsítják, hogy különösen a múzeumi szakemberek útmutatása alapján elérhető, fontos és aktuális célokat tűzhettünk magunk elé. A hatvanas évek közepén egyik tanácskozásunkon tizenkét pontban fogalmaztuk meg a honismereti munka akkori teendőit. Nem érdektelen, ha a huszadik évforduló alkalmával ezeket felidézzük, emlékezve az akkori idők teendőire: - A párt ideológiai irányvonalának hasznosítása a honismereti munkában. - Gyarapítani kell a szakmai ismereteket a honismereti munkások körében. - Lehetőség szerint szakkörök alakuljanak a településeken. - A honismeret és közművelődés elválaszthatatlan, a közművelődés részévé kell válni. - A gyűjtőmunka nem öncél, követnie kell a feldolgozó gyakorlatnak is. 34