Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1977)

1. szám - Pomogyi József: A DISZNÓÖLÉS NAGYGERESDEN

- 36 ­része a disznóhólyágból készült. Ezt kötötték a köcsög szájára. Ha csak lehetséges volt, igyekeztek a hólyagot megszerezni. A kisebb gyerekek valamikor szintén sóvárogva nézték a hólyagot, mert ök meg felfújva labdának használták. Ma csak ritkán fordul elő, hogy egy­egy édesapa felfújja a gyerekeknek a hólyagot, hiszen van már nagy labdájuk. A legtöbb házban azonban nem a hólyagot használják fel, hanem sima vastagbelet vesznek elő és abba töltenek. A töltés végez­tével minden nyilast vékony spárgával bevarrnak. Jól megnézik, hogy milyen vastagbélbe töltötték a préshurkát, mert már előfordult, hogy valaki a véreshurka helyett a prést sütötte meg. Ezután a főzöbe rakják s szép lassú tüz mellett főzni kezdik. Arra vigyáznak, hogy a viz állandóan forrjon, de ne lobogjon, mert akkor kireped. Mig fő a prés, addig a májashurkát lehet elkésziteni. A máj felét, majd 1 kg-ra való növesztett szalonnát, 3-4 kövesztőlében áztatott zsemlét, vagy kövesztett rizst ledarálnak. Sót, borsot, zsirban piritott hagymát kevernek össze. Sima vastagbélbe töltik, mert abban Ízletesebb. Ez is a kövesztőbe kerül, de nem oly hosszú időre, mint a préshurka. Egyes helyeken nem májashurkát készitenek, hanem kenőmájast. Elkészitési módja hasonlit a májashurkáéhoz, de nincsen benne zsem­le, vagy rizs. A májnak felét és kb. 1 kg kövesztett szalonnát 2-3­szor ledarálnak, hogy jó sima legyen. Sót és kevés borsot tesznek bele. Egyes házaknál a sült vöröshagyma zsirjávai, más helyeken kevés fahéjjal izesitik. Megtöltés után kevés ideig főzik. Már csak a véreshurka van hátra. Kezdik is már a készitését. Hozzák az apróra vágott zsömlét. A bélbontó teknőbe öntik. Néhány házban, hogy Ízletesebb legyen, főtt rizst is adnak hozzá. Nem so­kat, mert a rizs nagyon megdagad. Általában 20-30 zsömlét és 1 kg rizst kevernek össze. Ha tisztán rizsből készitik a véreshurkát, ak­kor 2, esetleg 3 kg rizst főznek meg. Mielőtt megkezdenék a munkát, körülnéznek, hogy hol van olyan maradék, amit bele lehetne tenni a véreshurkába, hogy az is egy ki­csit tartalmasabb legyen. Megdarálják a béltöpörtyüt, /ha ki nem dobták már a macskának/ s olyan helyeken, ahol nem szeretik a tüdő­levest, a tüdőt is beledarálják. Szűrőn keresztül vért csorgatnak a zsömlére, annyit, hogy jó lucskosan átázzon. Sót, borsot és sült vö­röshagymát kevernek hozzá. Valamikor elég sok, ma már csak kevés majorannát tesznek bele. Jó alaposan megkeverik, kóstolgatják, hogy elég füszeres-e? Ha valamelyik fűszer kevés, akkor pótolják. Minden

Next

/
Thumbnails
Contents