Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1977)

Melléklet - Dr. Bariska István: Gottfried Lehmann

Kétvölgyön jegyeztük fel Ropog Mihályné következő elbeszélését: Gyerek korában egy idós embertói hallotta, hogy annak idején a faluban élt egy méhész, aki minden nap elment a templomba és megáldozott. Az ostyát azonban nem nyelte le, hanem hazavitte és a kasba tette, hogy méhei sok mézet gyűjtsenek. Egyik este a plébános arra járva meglepődve hallotta, hogy a kasban a méhek latinul énekelnek. Felemelte a kast és sértetlenül megtalálta alatta a sok ostyát. A pap megállapította, hogy a méhek azért nem hordták ki, mert a méh szent állat. A szomszédos magyar lakosú Parkasfa községből is előkerült az ostya-legenda, mely szerint kb. 70 évvel ezelőtt élt itt egy Öreg méhész, aki hogy a méhészethez szerencséje legyen, áldozáskor nem nyelte le az os'tyát, hanem otthon, a kas alatti deszkába vésett mélyedésbe helyezte. Ha este bárki rányomta fülét erre a kasra, jól hallotta a méhek templomi énekét. A Vas megyei Gersekarát faluban, annak magyar méhészei ugyancsak méhesbe helyezték az ostyát, hogy méhe ik sok mézet gyűjtsenek. A templomi ostyával kapcsolatos varázsló eljárással azért foglalkoztunk ily részletesen, hogy rámutassunk a szomszédos népek kölcsönhatásaira, ez esetben e legendának Nemetörszágból Ausztrián és a Vendvidéken át a magyar nyelvterületig figyelemmel kisérhető útjára. Ebből is látható, hogy a központi fekvésű vasi Vendvidéknek, mint az egymás mellett élő, különböző nyelvet beszélő népcsoportok összekötő láncszemének milyen nagy szerepe van a Pannon térségi emberek népi hagyományai pontos megismerhetésében. Nemcsak azért, de egyébként is sietnünk kell a vasi vendek tárgyi és szellemi néprajzi adatainak teljes begyűjtésével és feldolgozásával, mert az öregek elhalálozásával szinte naponta eltűnik - 8 -