Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)
SZAKKÖREINK ÉLETÉBŐL - Lakner Győzőné: Vallomás egy honismereti-néprajzi szakkör munkájáról
1972-ben a Somogy megyei Hetes község hasonló szakkörével, ugyanis névadónk, Vikár Béla ebben a községben született. Kirándulásokat szerveztünk a hegyaljai községekbe, Kőszeg műemlékeinek és múzeumának megtekintésére. Ellátogattunk Szombathelyre, hogy a szakkör tagjai a megyeszékhellyel is honismereti szemmel ismerkedjenek. Látókörük a kirándulások alapján is sokat bővült. Vetélkedőn tettek bizonyságot több esetben is tudásukról. Szakköri kiskönyvtárunk létrehozásában a Községi Tanács segítséget nyújtott számunkra. Az utazási költségeket a magunk erejéből teremtettük elő. Két alkalommal műsoros estet rendeztünk, helyi népszokásokat, dalokat elevenítettünk fel, más tájak népi játékait és népszokásaikat feldolgozó színműveket mutattunk be. így anyagi fedezethez jutottunk, és kirándulási terveinket meg tudtuk valósítani. Emellett a falu lakossága is kellemes élményhez jutott: régi emlékeik felidéződtek a műsoros estek alkalmával. Számtalan területe van a honismeretnek. A tárgyi anyagot rendezgetni kell, feljegyzéseket készíteni. A tárgyak gyűjtését nem tartottam elsődlegesnek, ennek ellenére sok tárgyi emlék van a szakkör tulajdonában. Nagyon sok esetben fel tudjuk használni a tanítási órákon is. Kár, hogy megfelelő helyiség hiján nagyon kicsi helyen kell tárolnunk a meglévő, számunkra becses emlékeket. A KISZ korosztályú fiatalok is érdeklődnek a szakkör munkája iránt, több alkalommal felkért a művelődési otthon igazgatója is honismereti tárgyú előadásra. A fiatalokat a népszokásokon kívül a turizmus érdekli, főként kirándulások keretében szeretnék megismerni szűkebb hazájukat. Az idei szakköri évad szép új programot hozott számunkra. A Savaria Múzeum „Gyermekvilág a múzeumban" című, októberben megnyílt kiállításához a fényképanyagot a mi szakkörünk tagjairól készítette. A jeles napokhoz fűződő népszokásokról a Múzeumfaluban készültek a felvételek. A himestojásozást, a pünkösdi-királyné járást, a lucázást, a korbácsolást, a betlehemezést mutatták be a hegyaljai gyerekek. Sok szép fénykép bizonyítja, hogy nálunk még élnek a népszokások. Biztos vagyok abban, hogy ennek a szakkör is részese. Sok fényképet kaptunk, így az emlék tovább fog élni a gyerekekben. Autóbuszkirándulás alkalmával nemcsak a szakköri tagok, hanem az iskola érdeklődő tanulói is megtekinthették a kiállítást Szombathelyen. Október óta a falukrónika készítésével foglalatoskodunk. Kiegészítjük a 25 éves krónikát. Az adatgyűjtés befejezéséhez közeledik, következik a feldolgozás, hogy felszabadulásunk 30. évfordulójára elkészüljön. 160