Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)

SORSOK—EMBEREK - Gaál Dezsőné: Sors-erózió (Paraszti életrajz Bőczén Pálnérói) Részletek

megbecsülték őket. Apám elismert, tekintélyes ember volt, embertiszteletben tartották. Volt is aratása, masinálása mindig. Egy-egy helyen hosszú ideig megvolt ez is mutatta, hogy elégedettek voltak a munkájával. Igyekezett minden dolgát tisztességgel elvégezni, mert különben nem járt ki a „böcsület.'' Bármennyire törekedtek is, akkor sem tudták az életüket megváltoztatni. Dolgoztak korától napestig, de a 16—17 q gabonából a nagycsaládot nehéz volt eltartani. Édesapám szégyellte, hogy bármekkora volt is az igyekezete ebből a sorsból felemelkedni nem tudott. Akármibe kezdett a nincs hatalmas mágnesként rántotta vissza és megálljt parancsolt minden előbbrelépés ellen. Éltük tovább a szegényemíberek megszokott életét. Mindenki dolgozott amit kora, ereje megengedett. Sokszor a szorgalom az akarás ezt is túlszárnyalta és bizony esténként halálfáradtan estünk az ágyba. Mér a vacsora sem igen kellett, hiába igyekezett drága jó anyánk a "Laetség mértékének megfelelően kedvünkbe járni. Elég nagyok voltunk már ahhoz, hogy észrevegyük a faluban azt is, hogy nem mindenkinek ilyen keserves a kenyérkereset. Meg aztán azt is láttuk, hogy van akinek a lakása se ilyen szoros, a ruházata se ilyen szegényes mint a mienk. Édesanyánkat kérdezgettük, aki ölébeejtett kézzel, bánatos szemmel nézett végig az agrárproletár család sarjadékain. Mély sóhajtás szakadt bensejéből és mintha a mélység még nem lett volna elegendő az elszállt sóhaj után nézett. Keresett a levegőben a tekintetével és ránk szegezte most már könnytől buggyanó szemét, s fájdalmasan csak ennyit mondott: „azok gazdagok, mi meg szegények vagyunk." Szavai rövidek, súlyosak voltak. Ebből aztán megértettük, hogy mennyire fáj anyánknak a mi szegénységünk és elhatároztuk, hogy ezentúl még jobban megfogjuk a munkát, hogy a ránk méretezett szegénység súlyos korlátait ledönthessük. Ekkorra már én is nagyobbacska lány lettem. Iskolába jártam testvéreimmel együtt. Szerettem odajárni és boldogan verseltem otthon amit az iskolába tanultam. Hálával és tisztelettel gondolok tanítóimra akik nagyon jók voltak hozzánk. Legszívesebben emlékezek vissza azokra a téli estékre amikor már korán besötétedett. Megette a család a szűkös vacsorát és utána kukoricát morzsoltunk. A lámpát eloltottuk, kevéske fényt a konyha tűzhelyének pirosló parazsa adott. De ez segítette kibontakoztatni azt a meghitt családi hangulatot is, ami ilyenkor kialakult közöttünk. A morzsolás közben mindig megjött apámnak a mesélő kedve. Kérdezgettük, mit tud Mátyás királyról, meg errőlarról. Én feszülten figyeltem minden szavát, nehogy egyetlen szót is 122