Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1974)

MŰHELY - Laky Rezső: Mi indított el .a gyűjtőmunkára?

jára pedig a múzeum oeviében jól megfogalmazott köszönetet írunk és kifejezzük hogy egyúttal úgy tekintjük, mint a «múzeum barátai­nak tagját. Megiható jelenetek és kellemes emlékek is idé­ződnek fel a gyűjtéssel kapcsolatban. Egy öreg néni, aki igen értékes adatközlőm volt, egy tavaszi napon közel a névnapja ellőtt hirtelen meghalt. Egyefen fia, aki Budapesten élt, minden évben eljött a névnapjára. Azon a szomorú tavaszon a temetésére kellett jönnie. Kesergett, hogy többé sohasem hallhatja drága édesanyjának a hangját. Az ismerősök közölték vele, hogy magnószalagon hallható a hang­ja, mert egy gyűjtő többször felvette a tőle hallott meséket és da­lokat. Eljött hozzam, hogy nagy dolgot akar tőlem megvenni: az édesanyjának a hangját. A furcsa kérésre először meglepődtem, mert nem tudtam az előzményekről, de végtelen boldog lettem, amáikor egy magnószalag ajándékozásával kimondhatatlan boldogsá­got szerezhettem az egykori kedves adatközlőm fiának. Máskor a beszélni kezdő kis unoka hangját, — vagy a szépen szavaló iskolás gyermek produkcióját rögzíthettem a boldog és büsz­ke szülőknek. Csekélységek ezek, amit egy értékes néphagyomány közléséért viszonzásul adhat a gyűjtő, de mégis jól eső érzés, mert kapcsolat teremtődhet a további gyűjtőmunkához. Az íalábbiakban néhány szemelvényt szeretnék bemutatni az egykori gyűjtésemből. Kemenesaljái monda A Sághegy keletkezése Elmondta: Szűcs Károly 83 éves nagysimonyi parasztember. (1956.) Gyűjtötte: Laky Rezső. A Sághegyet az ördögök építették. Lucifer az ördögök fejedelme egyik napon tüzes lovával végigvágtázott a Kemenesalján. Igen meg­tetszett neki ez a táj, 'és szeretett volna benne hosszan gyönyörköd­ni, egy ülőhelyéből belátni az egész vidéket. Gondolt egy nagyolt és elővette a sípját és hosszan belefújt. Pil­lanatok alatt összesereglették az ördögök Elmondta nekik tervét, és utána kiválasztotta azt a 7 legügyesebb ördögét, akikkel el akarta végeztetni a munkálatokat. Egy rövid sípszóra el is kezdődött a munka. Az ördögök pillana­tok alatt széjjelröppentek, és utána 7 nap, 7 éjjel szüntelenül hord­ták a követ és földet. Az építést maga a vén Lucifer vezette, és 24

Next

/
Thumbnails
Contents