Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1974)

HELYISMERETI ADATTÁR - Guttmann Miklós: A hagyományos paraszti gazdálkodás ismeretanyaga és szókincse Jakon

roszla, 6. taliga, 7. koszorú, 8. tengői, 9. kerekek, 10. vánkos, 11. eke­nád. Az ekét úgy vették a gépgyártól, voltak ilyen ügynökök, akik jár­tak falura, hogy rendeljenek. Egy Hárságyi nevezetű ügynöknél ren­delték. A faluban nem lehetett venni, nem is csináltak. Az ekét a kovács élesítette. A vasat megmelegítette kikalapálta. Ez volt a vas­élesittís. Az ekén volt még ekenád is. Ez időnként elvásott, ilyenkor újra kellett nádúnyi. Ez az eke talpán volt, ezen csúszott az eke. Ha ez evásik meg kö nádútatnyi. 4. Amin az eke csúszik ekénád erre is, meg a kormánro is rára­gad a föld, amivel ezt letisztítják észteke. Az ekén volt egy fül, azon tartottak az észtekét, az ekeszarvon meg ollan kampó volt, amibe bele lehetett tenni a nyelét. Nemcsak a föl­det, hanem a trágya alászántásánál ennek segítségével piszkálták el az eke elől a trágyát, mert különben kidobta az ekét a földből. 5. Az eke elé fogott baloldali ló neve a nyerges, a másik a rudas. Több lovat nem szoktak az eke elé fogni. 6. Amivel a lovat hajtják ostor. Részei: nyél, telek úgy is mondják ostornyel. 7. A lovat az istállóban amivel megkötik kötőfík. Ez fékszárból és karikából állt, a köteles készítette. 8. A lóra tett szerszám első része a 1. vonó, 2. kápa, 3. hasló, 4. istráng, 5. vonókarika. 9. A vonót meg a kisafát az istráng köti össze. Ez kötélből, vagy láncból készül, de a ló hasánál tesznek bőrből ilyen védő tokot, hogy a ló hasát ne dörgölje ki. A kumét a ló fejébe lett belehúzva, ennek nem volt olyan sok része, mint a másik szerszámnak. A kumétba könnyebben tartott a ló, mint a magyar szerszámban. 10. A zabiához csatolt hosszú szíj neve: gyöplő. Szántásnál meghosz­szabbították a gyöplőt. Ezt szántógyöplőnek nevezték. Ez a meg­hosszabítás volt kötélből, vagy szíjból. A gyeplő részei: a zabiától vezet a fíkszár, utána a hajtószár, vagy gyöplőszár. 11. Amit a ló fejébe tesznek az a kantár. A kantáron van a szemlő. A kantáron volt a zabla, állózószíj, orzószíj, szántáskor használtak szájkosarat, amikor olyan földet szántottak, ahol az állat legelni tudott kellett használni, különben nem bírtak a lóval. 12. A ló istrángját amihez kötik kisafa, de az istrángot amihez kap­csolják az a hámja. A hámfák vannak kapoccsal a kisafához kap­csolva. A kisafa a nagyobb, nehezebb, a hámfa kisebb és könnyebb. Szántáskor egészen könnyű kisafát használtak, nem azt, amelyik a szekéren van. 50

Next

/
Thumbnails
Contents