Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1974)
MŰHELY - Mihály Mária: Derkovits Gyula emléke Szombathelyen
MŰHELY MIHÁLY MÁRIA DERKOVITS GYULA EMLÉKE SZOMBATHELYEN Derkovits Gyula 1894. április 13-án született Szombathelyem, Húsz éves koráig élt itt, de akkor még nem tanult festeni. A reménytelen kisvárosból, nyomasztó körülményeiből a frontra(!) menekült. Életében azután már soha nem tért vissza Szombathelyre. Feleségének tett vallomásából tudjuk, hogy mégis visszavágyott. „Szeretnék egyszer egy kollektív kiállítást rendezni a Kulitúrtházban, így mutatkoznék be — talán még akadna valaki, aki emlékezne rám." 1 A „Kultúrház" azóta már kissé megkopott épületében — a mai Savaria Múzeumban — szeptember 27-én ötödik alikalommal nyílott meg nagy Derkovits emlékkiállítás. Derkovits Gyula első „hazatérése" halála után két évvel, 1936-ban történt. A Szombathelyen megrendezett Edső Dunáintúli Képzőművészeti Kiállításra özvegye hozta el férje néhány képét. Egy évvel a felszabadulás után, 1946-ban erőiteljes, sürgető hangú cikk jelent meg a Szabad Vasmegye hasábjain. A szombathelyiek nem ismerik Derkovits Gyulát, megfeledkeztek róla — írja. Azt javasolja, hogy a „képzőművészek szabadszervezete indítson átfogó mozgalmat Derkovits Gyula életének és művészetének megismertetésére. A várossal karöütve rendezzenek emlékkiállítást, jelöljék meg emléktáblával a művész szülőházát." 2 A lap akkori felelős szerkesztője, Ránki Roxi József, a harcos karikaturista, egyben kitűnő újságíró is volt. Nagy érdeme vollt abban, hogy a Derkovits emlékével kapcsolatos szép terv hamarosan meg is valósult. A város vezetősége és a helyi képzőművészek csoportja magukévá tették a Szabad Vasmegye felhívását. Városunkban megindult a képzőművészeti élet, a súlyos háborús károkat szenvedett kultúrház illetve múzeum újjáépítése, és — kommunista vasutasok társadalmi munkájának segítségével — a ma már híres zsennyei művésztelep helyreállítása.