Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1974)

MŰHELY - Laky Rezső: Mi indított el .a gyűjtőmunkára?

legény a tollfosztós házba. Nem haragszik a tréfáért a háziasszony sem, mert tudja, hogy ez a régi szokás hozzátartozik a falusi tollfosztáshoz. A háziaknak csak egy kérésük szokott (lenni, shogy az asszonyok senkit meg ne pletykáljanak a tollfosztós ideje alatt, ment nem szeretné visszahallani a megpletykázottóll, hogy csak az ő megpletykázásával sikerült a tollat megfosztani. Egyes jól énekfiő, mesélő, mókázó asszonyokat, mint törzsvendégeket külön azért is meghívtak, hogy életet, hangulatot vigyenek a fosztóháziba és azt 10—15 napra derűssé tegyék. Szívesen látták a jó harmonikázó, vagy citerázó fiatalokat is, mert a végére, a „tollas" bálira megszokták már a zenét, sőt a fiatalok táncra is perdültek. Az éiső estéken még inkább csendes beszélgetések folytak, ha új fosztok is voltak a társaságban, előbb velük is össze kellett melegedni és csak azután lett meghittebb, felengedettebb a hangulat. A fiatalok kérésére szokott egy-egy öregebb nénike mesébe vagy énekbe fogni. A fiatalok így kérlelték: ,,Mári néni azt a szép éneket kezdje el, amit Vincóéknél is megtanított a fosztóknak, azt a kelédi masináló (lány esetét! — vagy Naca néni azt mondja el, miikor a papot a kandisznó elvitte ördög képében." Eleinte csupán „formaiságbóü" kérette magát egyik-másik öregasszony azzal az ártatlan indoklással, hogy nem mesélek ilyen meséket, mert féltek, aztán éjjel vele álmodtok. A sok kérésre és unszolásra aztán megoldódott az öregek nyelve szinte egymást követve, mint egy összeszerkesztett műsor, jöttek egymás után a szebbnél-szebb és fantasztikus történetek. Itt hallottam történeteket az embereket megnyomó boszorkányokról, a vizes réteken lebegő ludvércekről, éjszaka repülő tüzes emberekről, a szép lányokat és legényeket megrontó (boszorkányokról, a kutyává, békává, lóvá, kotlóstyúkká változó vénasszonyofcróü stb. Hálás volt a ihailigatóság és csak néha szólalt meg egy kíváncsi hang, hogy Naca néni kitől hallotta a történeteket. Legborzasztóbbak valtak a „hazajáró lelkekről" szóló történetek, melyek után kihangsúlyozta a mesélő, hogy amit életében Ígérnék a betegnek, azt holta után meg kell adni, mert különben hazajár és nem hagy nyugalmat az élőnek. Ezeken a felejthetetlen estéken évről-évre gyarapodott szellemnéprajzi gyűjteményem. Miután polgári iskolai tanuló lettem, kezdtem rövid feljegyzéseket készíteni a hallottakról. Csupán az volt a célom, hogy barátaimnak, ismerőseimnek én is tudjak ilyen különös dolgokat meséim. Szívesen kerestem fel nyári vasárnap estéken a ház előtti kis22