Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Erdődy Gábor: Auguste de Gerando hírlapi cikkei a magyarokról a belga sajtóban, 1849 júliusában

V

készített szalagokkal ostorokat erősítettek. A többnyire feltúrt utak állapota egyébként szerinte sok kívánni valót hagyott maga után, és esős időkben mélyen sárossá/iszapossá váltak, ami rendkívül nehézzé tette a haladást. Az országutak mentén ugyanakkor rendszeres távolságban felállított csárdák szolgálták az utazók kényelmét.

Személyes élményeit megosztva olvasóival, a finnugor elmélettel szemben a hun és az avar nyelvi rokonság gondolatával rokonszenvező de Gerando azt is elárulta, hogy7 a magyar parasztok beszélgetését leginkább rövid mondatok, és közöttük tartott hosszú, elmélyült hallgatások jellemzik. A törökkel számos, mindenekelőtt a szintaxisban felbukkanó analógiát felmutató magyar nyelvet számtalan udvariassági kifejezés színesíti, amelyek használata elsősorban a jóindulatot juttatja kifejezésre. A metaforák alkalmazását igen elterjedtnek találta a lakosság körében. Különösen jellemző fordulatnak nevezte, amikor feleségüket rózsájuknak becézik, vagy amikor a beteg azt mondja: „meglátogatott a láz.”3 Megállapította, hogy7 minden formában feltűnő módon szeretik az ornamentikát, nyelvezetüket szinte szokásszerűen díszítik, amely „mint minden keleti nyelv nagyon terjengős és ünnepélyes,”6 s egyben speciális módon tükrözi a magyarok rendkívüli érzékenységét.

Másnap, ugyancsak a brüsszeli orgánumban jelent meg a „Paysages et costumes hong- rois” című rövid elbeszélés.' A népi kultúrához különös vonzódással közelítő de Gerando ebben beszámolt arról, hogy' a Pesttől (ma: Budapest) északra található városok egyáltalán nem emlékeztetnek az igazi magyar falvakra. A síksági települések sátor alakú építményei azonos stílusban fejlődtek, és kifejezetten a táborokra emlékeztetnek. Látványuk tökéletesen harmonizál a síkvidéken éléi emberek viselkedésével, ruházatával és arcával. Gyöngyös felé utazva festői falvak mentén halad el az utazó, s a tájat a völgyek kellemes variációja színesíti. „A Kárpátok legmagasabb hegye, a Mátra”8 (sic!) lábánál elterülő települést a többi magyar városban is megtalálható széles főutca, élénk kereskedő élet, illetve mozgalmas vásár jellemzi. Fogadói valamennyi esetben „német alapmodorban”, de sajátosan magyar kivitelezésben épültek. Mintegy 20 kocsit befogadó udvaraikat körben folyosó övezi, amelyekből szobák nyílnak. Felfigyelt továbbá a francia utazó a magyar nők különleges patriotizmusára, valamint a magyar parasztok nagyfokú függetlenségi igényére.

A Duna és az osztrák határ közötti országrészben folytatott barangolásait felidézve de Gerando megállapította, hogy a nagyobb városok peremén a parasztok már nem rendelkeznek „a vadság” keleten megismert eredeti vonásaival. Létezik ugyanakkor a nemzeti ipar, amelynek keretei között a magyarok nagy kedvvel állítják elő a számukra szükséges tárgyakat. Elsősorban a cipész, a szabó, a kalapos, a fegyverkovács, a nyeregkészítő szakmában jeleskednek, de nem törekednek a minél több elérésére, és nem kívánnak termékeik tökéletesítésével nagyobb haszonra szert tenni. A nomád gyökerekből táplálkozó sátoralakú építészet az évszázadok alatt nem változott, és megőrizte Ázsiából hozott alapvonásait. Ugyanakkor az egész országban nagyon elterjedt az agyagváza készítése. A németekkel ellentétben a magyarok sosem változtatnak szemléletükön. Aki művészként, munkásként, fogadósként, bányászként, avagy szőlőművelőként kezdte, lakjon városban vagy akár faluban, mindig csizmát és sarkantyút, illetve

5 Gerando, 1849a. 2. p. ö Gerando, 1849a. 3. p.

' Vő: Paysages et costumes hongrois. = JB, 1849. júl. 3. (továbbiakban: Gerando, 1849b.) 3-4. p.

,s Gerando, 1849b. 3. p.

95