Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Dénes Iván Zoltán: A német politikai hisztéria okai és története

ketlen politikája hogyan vezetett háromszor is a magyar demokratikus politikai erők visszaszorulásához és a revizionizmus meghatározóvá válásához.

Az európai egyensúlynak a második világháborúval összefüggő megbillenésében - fejtegette - a három kelet-európai történeti állam, a cseh, a lengyel és a magyar korábbi összeomlása nagy megrázkódtatást okozott. Közülük a legnagyobb megrázkódtatás Magyarországon ment végbe, amelynek csak veszíteni valója volt attól a fejlődéstől, amelyik a történelmi határok helyébe etnikai határokat léptet. Ráadásul annak az etnikai elvvel ellentétes áthágása belerögzítette a magyar politikai közvéleménybe azt a meggyőződést, hogy az etnikai elv humbug és a történelmi keret visszaállítása lehetséges.

Mindez oda vezetett, hogy Magyarország a Nemzetek Szövetségével és a kelet-európai föderatív szervezkedéssel egyaránt szemben állt, mert azt feltételezte, hogy azok az őt ért igazságtalanság állandósítását vannak hivatva biztosítani. Nem igaz - állította -, hogy ez az ország feudalizmusának a következménye volt. Éppen ennek a fordítottja az igaz: a nemzeti élet bizonytalansága, a területi státus nem végleges volta, a területi viták és sérelmek hiszterizálják az ország politikai fejlődését és így zsákutcába viszik annak demokratikus fejlődését. Minthogy Bibó Istvánnak a történelmi Magyarország felbomlásával és felosztásával, annak kivitelezésével és a revizionizmussal kapcsolatos véleményét éppúgy érzékelhetjük belőle, mint azt, hogy 1918 és 1919 forradalmai hogyan viszonyultak ehhez, bármennyire is hosszú, érdemes figyelmesen elolvasnunk az alábbi idézetet: „Nem a revizionizmus származik a feudalizmusból, hanem a feudalizmus a revizionizmusból. Nem abban az értelemben, hogy a revizionizmus feudális társadalmi erőket és tényezőket tudna létrehozni ott, ahol nincsenek. Ebben az értelemben a revizionizmus éppen úgy nem tud feudalizmust létrehozni, mint ahogy a feudalizmus sem tud revizionizmust létrehozni: mind a két jelenség teljesen más síkon fekszik. Az egyik egy politikai indulati komplexum, a másik egy társadalmi szerkezet; az összefüggésük abban áll, hogy a revizionizmus alkalmat és lehetőséget ad a feudális tényezők defenzívájára, a demokratikus vívmányok korlátozására és a demokratikus fejlődés megállítására - különösen olyan szerencsétlen szituációban, ahol a területi sérelem a történeti élmények síkján szorosan össze van kapcsolva az európai demokráciák győzelmével. Magyarországon az utolsó húsz esztendőben háromszor is lehetett ennek az összefüggésnek a közvetlen bizonyítékait megfigyelni, amelyek meglehetősen feledésbe mentek. Először 1918-ban, amikor Magyarországnak egy teljes lendülettel nekiinduló demokratikus kormánya volt, amely egyik napról a másikra omlott össze akkor, amikor nyilvánosságra kerültek a Magyarország megszállását szabályozó demarkációs vonalak. Kevesen tudják Nyugat-Európában, hogy a bolsevizmusnak ezután történt magyarországi uralomra jutása szorosan összefüggött azzal a reménnyel, hogy az akkor a nyugat-európai demokráciákkal harcban álló bolsevizmus alkalmat és lehetőséget fog adni a Magyarországot fenyegető területi státus megváltoztatására. A magyarországi kommunizmus ha nem is nacionalista jelszavakkal, de nacionalista indulatok által támogatva jutott uralomra, s első dolga volt néhány észak-magyarországi várost a csehektől visszafoglalni. ... Ugyanez a folyamat megismétlődött fél esztendővel később, amikor a kommunizmus bukása után Magyarországon egy ellenforradalmi kormány jutott uralomra, melyen belül azonban egyelőre egyensúlyban voltak a demokratikus köztársasági és konzervatív feudális elemek. Ez utóbbiak csaknem órára meghatározható pontossággal - elég a korabeli újságokat olvasni - akkor kerültek túlsúly-