Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Söptei Imre: Alapítva: 1982. április 29. – A Kőszegi Várszínház 30. születésnapjára

megyében ekkoriban 8. évadját tartotta az Egervári Esték című programsorozat. Egert, Gyulát és több, nagy történeti hagyományokkal rendelkező települést már korábban felfedezték a színházi szakemberek, ahol régi történetek hagyományos és új szempontú feldolgozásainak szinte tökéletes háttereket találtak. Ezek adták a példát a kőszegi szí­nielőadások ötletgazdáinak, hogy az 1532. évi ostrom évfordulója kapcsán kulisszaként használják a várfalakat. Ugyanakkor ennek sokkal korábbi előzményeiről is tudunk. A hely, a belsővár udvarának akusztikáját már az 1930-as években felfedezték, hiszen többször is tartot­tak ott énekkari találkozókat.26 Az 1950-1960-as években zajló nagy felújítás előké­szítése idején is felvetődött az udvaron egy színpad tartós elhelyezése.2' Az alapítással kapcsolatban magának legnagyobb részt kérő Szigeti Miklós szerint előzményként fog­ható fel az 1961 és 1972 között rendezett Kőszegi Ifjúsági Napok.28 Az óhaj 1976-tól lett még a korábbinál is erősebb.29 Akik egykoron részt vettek az alapításban, az előkészületi munkákban, ma szinte egybehangzóan azt mondják, még néhány hónappal korábban sem gondolták volna, hogy Kőszegen 1982. július 17-én, az ünneppel kapcsolatos történeti darabbal, színházi előadás lesz a kőszegi vár udvarán. Az események sora érthetőbb, ha visszalépünk néhány hónapot, mert a Kőszegi Várszínház alapításának története nem vonható ki más összefüggésekből. Az 1532. évi török ostrom 450. évfordulója helyi megemlékezéseinek előkészítői 1981-ben már tervezés szintjén foglalkoztak az ünnepségekkel, ősszel elhatározták, hogy létrehozzák a Jubileumi Emlékbizottságot, dr. Szente Sándorné, a MSZMP Kőszeg Városi Bizottsága első titkárának vezetésével. Ebbe a - mondhatjuk jelentősen, vagy talán túlságosan is kibővített - 23 tagú szervezetbe a város politikai, közigazgatási és társadalmi intézményeinek vezetőin kívül meghívták a kiemelt megyei szervezetek élén állókat is. Felkérték pl. Rácz Jánost a MSZMP Vas megyei titkárát, Csonka Györgyöt a Vas Megyei Tanács elnökhelyettesét, dr. István Lajost a Hazafias Népfront megyei el­nökét, sőt a Belügyminisztérium Határőrség képviselőit is. A fennmaradt jegyzőkönyvek szerint először 1982. január 31-én gyűléseztek, üléseik pontos számáról nem tudunk, de szinte biztos, hogy alig néhányszor jöhettek össze, a tényleges munkát operatív bizottság végezte. Tagjai: Szigeti Miklós, Hauer Tamás a Hazafias Népfront városi titkára, dr. Bariska István a levéltár, dr. Bakay Kornél a múzeum és Bakos György' a művelődési központ vezetője. Az előkészítő megbeszéléseken hamar kialakult a megemlékezések programja. Szerepelt benne emlékkötet, az ostromot megörökítő metszet kiadása, dom­borműves emléktábla készítése, emlékérem és emlékplakett veretése, Vasi Szemle fo­lyóirat emlékszámának kiadása, emlékünnepség, tudományos emlékülés illetve kiállítás szervezése.30 Ezeknek nagy részét az anyagi feltételek biztosítottságának köszönhetően —i - v - ' \y 26 Söptei Imre: Ősbemutató élő rádióadásban. Kodály Zoltán és Kőszeg város találkozása 1937-ben. Kéz­irat. Kőszeg, 2007. 8. p. 22 VaML KFL KVT ir. Műszaki Osztályának iratai 8063-1/9/1956. 28 Szigeti Miklós közlése, 2007. július 13. 29 VaML KFL Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház iratai (továbbiakban: JMKV ir.). Egyéb ira­tok. Történeti-statisztikai összefoglaló 1984- 2. p. 30 VaML KFL KVT ir. Művelődési Osztályának iratai (továbbiakban: Műv. Oszt. ir.) 3893/1982. A meg­valósult programokról tájékoztat: A dicső múlt fényében. = VN, 1982. aug. 29. 1., 4. p.-~K 357

Next

/
Thumbnails
Contents